2010.10.07. 05:36
Variációk MSZP-megemlékezésre
Hogy a szocialistákat mennyire megviselték az idei évben elszenvedett, finoman fogalmazva is igen súlyos választási vereségek, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az az „ünnepi” szöveg, amit október 6. alkalmából adtak ki, és amelyben csak úgy hemzsegnek az ilyen-olyan áthallások, a jelennek szóló – alig kódolt – üzenetek.
Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy túlságosan komoly szellemi erőfeszítést okozott számomra a szocialista párt október 6-i megemlékező írásművének a „dekódolása”, ugyanis a szöveget készítő alkotók (nevüket szerintem takarja a feledés jótékony homálya) oly egyértelmű utalásokkal operáltak, amelyek alapján egy kisiskolás is könnyedén rájöhetett, hogy a szocialisták gondolatai nem 1849, hanem 2010 táján jártak. Nézzük tehát előbb a „vágatlan”verziót:
„Október hatodikán azokra a csodálatos emberekre, emberi, lelki,erkölcsi nagyságokra emlékezünk, akik nem tűrték az önkényt, a hatalom sorozatos visszaéléseit, az elnyomás és elnyomatás megalázó formáit, a törvénytelenségek, igazságtalanságok számtalan változatát, mellyel a mindennapjaikban kénytelenek voltak együtt élni. Szabadok akartak lenni.
Szabadon akartak élni, gondolkodni, cselekedni. Olyan közösségben akartak élni, ahol nem egy önkényúr hatalmi mámora határozza meg a mindennapjaikat, hanem közös tehervállalással, egymást meghallgatva, megértve és kompromisszumot kötve meghozott törvények alapján kormányzott országban, elnyomás nélkül élő polgárok szabad társadalmában lehet létezni. Ahol a többség sosem tiporja el a kisebbséget, mert mindenki gondolata, véleménye, tettei, munkája fontos a közösség számára.
Ez a vágy sosem kedves egy olyan hatalom számára, mely totális ellenőrzésre, a gondolatok, vélemények, tettek, munkák feletti kontrollra, uralomra vágyik. Sajnos 1849-ben ez a hatalom volt az erősebb.
Azonban az aradi mezőn mártírhalált halt hőseink áldozata nem maradt hasztalan. A legfontosabb példát adták az utókornak: soha, semmilyen körülmények között nem szabad tűrni az elnyomást, az elnyomatást, a szabadság igaztalan korlátozását, a törvények aljas kiforgatását, a hatalommal való bármilyen visszaélést. Az ilyen élettel szemben még a halál is jobb megoldás. Azonban amíg van remény, addig küzdeni, harcolni kell az önkénnyel szemben a szabadság megszerzése, megőrzése érdekében.
Ez a példa örök tanulság az utókornak. Ezért kell emlékeznünk ezekre a hősökre: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Nem felejtjük őket.”
És most lássuk, mire gondoltak valójában Mesterházy Attiláék, miközben a fenti szöveget kiizzadták:
Ma azokra a csodálatos emberekre, emberi, lelki, erkölcsi nagyságokra emlékezünk (vagyis önmagunkra), akik nem tűrik az orbáni önkényt, a Fidesz-hatalom sorozatos visszaéléseit, az elnyomás és elnyomatás megalázó formáit, a törvénytelenségek, igazságtalanságok számtalan változatát, amellyel mindennapjaikban kénytelenek vagyunk együtt élni. Szabadok akarunk lenni.
Szabadon akarunk élni, gondolkodni, cselekedni. Olyan közösségben akarunk élni, ahol nem Orbán Viktor hatalmi mámora határozza meg a mindennapjaikat, hanem közös tehervállalással, egymást meghallgatva, megértve és kompromisszumot kötve meghozott törvények alapján kormányzott országban, elnyomás nélkül élő polgárok szabad társadalmában lehet létezni. Ahol a kétharmados Fidesz-többség sosem tiporja el a szocialista kisebbséget, mert mindenki gondolata, véleménye, tettei, munkája fontos a közösség számára.
Ám ez a vágy sosem kedves a Orbán Viktorék számára, akik totális ellenőrzésre, a gondolatok, vélemények, tettek, munkák feletti kontrollra, uralomra vágynak. Sajnos, 2010-ben ez a hatalom volt az erősebb.
Ám az elmúlt nyolc év során elbukott és ártatlanul bebörtönzött szocialista hősök áldozata mégsem marad hasztalan. A legfontosabb példát adják az utókornak: soha, semmilyen körülmények között nem szabad tűrni a fideszes elnyomást, az elnyomatást, a szabadság igaztalan korlátozását, a törvények aljas kiforgatását, a hatalommal való bármilyen visszaélést. Az ilyen életnél bármi jobb megoldás. Azonban amíg van remény, addig küzdeni, harcolni kell az orbáni önkénnyel szemben a szabadság megszerzése, megőrzése érdekében.
Ez a példa örök tanulság az utókornak. Ezért kell emlékeznünk ezekre a hősökre: Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Puch László, Hiller István, Veres János, Lamperth Mónika, Juhász Ferenc, Ujhelyi István, Simon Gábor és Kovács László. Ne feledjük őket!
