2010.11.27. 14:03
A hirtelen szívhalál "megelőzhető"
A fejlett országokban vezet a hirtelen szívhalál, pedig a ritmuszavar megelőzhető
Az Európai Kardiológus Társaság (EKT) idei elemzése szerint óriási különbségek vannak a beültethető defibrillátorok (implantable cardioverter defibrillator = ICD) használatában a tagállamok között – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának professzora, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a Budapesten most zajló szakmai csúcstalálkozón.
Az Európai Szívritmus Társaság (EHRA) és a Magyar Kardiológusok Társasága közösen szervezett találkozónak témája a hirtelen szívhalál elleni küzdelem az átmeneti gazdaságokban. A professzor szerint sok betegnek bár feltehetően előnye származna az eszközös kezelésekből, nem kapja meg azt. Tény, hogy a beültetés nem csak a költségvetésen, a finanszírozáson és a GDP-n múlik, nagy szakmai tudást is igényel. Ezért az implantációk számának növeléséhez az eszközös kezelés elméletének, a beültetési eljárás gyakorlati oktatásának a fontosságát hangsúlyozni kellene.
A találkozó olyan hidak építését kísérli meg, melyek az orvosi, a politikai és a gazdasági szférát hivatottak összekötni, annak érdekében, hogy a hirtelen szívhalál, a szívelégtelenség és a szívritmuszavarok kezelése és megelőzése nagyobb politikai és gazdasági törődést kapjon.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években jelentősen megnövekedett a szívelégtelenség és a szívritmuszavarok kezelésében alkalmazott eszközök beültetéseinek száma, óriási különbségek vannak az országok között e tekintetben. Egy, a European Heart Journal által végzett felmérés szerint, a vizsgált országok egy jelentős részében alacsonyabb a szükségesnél ezeknek az eszközöknek az alkalmazása, és ez különösen igaz a kelet-európai átmeneti gazdaságokra.