Hírek

2010.12.17. 12:14

Pintér szerint kevesebb a bolti lopás

Negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma a szabálysértési törvény módosítása óta - állítja a belügyminiszter kereskedők visszajelzéseire támaszkodva.

MTI

A szabálysértési törvény augusztusi módosítása óta 40 százalékkal csökkent a bolti lopások száma a nagyvárosokban dolgozó kereskedők visszajelzései alapján - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség pénteki évértékelő elnökségi ülésén Budapesten.

A belügyminiszter emlékeztetett rá: kormányra kerülésük után nem sokkal lehetővé tették, hogy a tulajdon elleni szabálysértések akár elzárással is sújthatók legyenek, függetlenül attól, fiatalkorú-e az elkövető vagy sem.

A jogszabály augusztusi életbe lépésétől december 3-ig 18.473 esetben került sor ilyen eljárásra. A bíróságok 581 személlyel szemben 3.684 nap elzárást szabtak ki - mondta a miniszter. Hozzátette: ezek a számok is azt mutatják, létjogosultsága van az intézkedésnek.

A miniszter a rendőrség és a polgárőrség együttműködését kiválónak értékelte és azt kérte a polgárőröktől, nézzék meg, milyen további lépések szükségesek a közbiztonság, közrend javítása érdekében. Egyben jelezte: továbbra is számít a polgárőrök támogatására.

A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a polgárőrség jó teljesítményéhez szükséges a kormányzat támogatása is, és arról is tájékoztatta az OPSZ elnökségi ülésének résztvevőit, hogy a költségvetés tervezete szerint jövőre 700 millió forint támogatás áll majd a polgárőrök rendelkezésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!