2011.08.31. 18:12
Tanúként hallgatták ki Bajnai Gordont
Bajnai Gordon szerda reggel 9 órától délután 16 óráig válaszolt a Központi Nyomozó Főügyészség Sukoró-ügyre vonatkozó kérdéseire, a volt miniszterelnök tanúkihallgatása csütörtökön is folytatódik.
Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta, a volt miniszterelnök folytatólagos kihallgatása azért vált szükségessé, mert a Sukoró-ügyben tett első vallomása óta eltelt időben további, akkor még nem ismert adatok és körülmények merültek fel.
Bajnai Gordont tavaly tavasszal szintén tanúként hallgatták ki a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben. Az ügyészek akkor egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány Ferenc, a szocialista kormány miniszterelnöke és Bajnai Gordon kormánytag mellett a befektetők - többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer - vett részt.
Bajnai Gordon kihallgatását követően közleményében úgy foglalt állást, hogy a sukorói King''s City beruházás kedvezően érintette volna a magyar gazdaságot, az egymilliárd dollárosra tervezett fejlesztés mintegy 2500 munkahelyet hozott volna létre közvetlenül a Velencei tó partján és évente több millió turistát vonzott volna Magyarországra. A volt kormányfő meggyőződése, hogy a magyar államot nem érheti kár a sukorói kaszinóberuházás miatt, a bíróság ugyanis vagy jogszerűnek ismeri el a telekcserét vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt.