Hírek

2012.11.23. 17:48

Megállapodás nélkül ért véget az EU-csúcs

Nem tudtak megállapodni az EU állam- és kormányfői a brüsszeli EU-csúcson, így az uniónak továbbra sincs költségvetése a következő hétéves időszakra.

MTI

Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. A csütörtök este kezdődött csúcsértekezleten az Európai Unió miniszterelnökei és államfői próbáltak megállapodni a következő hétéves időszak költségvetési számaiban, de az MTI jelentése szerint végül pénteken sem jártak sikerrel. Az egyeztetések menetére rálátó diplomaták szerint nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely az uniós kiadások drasztikus csökkentését követelő britek és az uniós támogatásaikat féltő több tagország között keletkezett.

A kétnapos csúcstalálkozó második körének pénteken nem sokkal dél után vágtak neki, de már a találkozó előtt úgy tűnt, hogy kevés az esély a megegyezésre. A csütörtöki kudarcközeli állapot után pénteken Herman Van Rompuy EU-elnök terjesztett be új javaslatot a 2014 és 2020 közötti keretköltségvetés átcsoportosítására, de a tagállamok érdekei annyira ellentétesek, hogy ezt sem tudták elfogadni.

A költségvetési tárgyalás Magyarország számára is kritikus, hiszen az első tervek szerint abban az uniós kohéziós pénzekből 30 milliárd eurót faragtak volna le, amivel Magyarország nagyot veszített volna. A második változat már egy fokkal kedvezőbbnek tűnt, mert a kohéziós, felzárkóztatási célokra 10,6 milliárddal, a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre pedig mintegy 8 milliárd euróval fordított volna többet, és ezek azok a programok, amelyekből Magyarország nyerhet (a magyar érdekekről itt olvashat bővebben). Elfogadni azonban ezt sem sikerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!