Hírek

2013.08.08. 10:39

Miért ne tartsuk a pénzt párnacihában?

Nagy összegű készpénzt több szempontból sem éri meg otthon tartani: egyrészt nagy annak a kockázata, hogy elvész vagy megsemmisül, másrészt így le kell mondanunk a pénzügyi szolgáltatóknál elérhető kamatokról is. Fontos emellett, hogy a bankszámla segítségével egy sor területen megkönnyíthetjük életünket.

BAMA

A hazai lakosság jelentős része még mindig nagy mennyiségű készpénzt tart otthon, és egyáltalán nem áll kapcsolatban pénzügyi szolgáltatókkal, így még bankszámlája sincs. A készpénz otthon tartásának pedig több hátránya is van: egyrészt egy lakástűz, vagy betörés során könnyen megsemmisülhet vagy eltűnhet az összegyűjtött összeg. (Ráadásul a lakásbiztosítások készpénz eltűnésére csak korlátozottan nyújtanak fedezetet.) A másik fő hátrány, hogy az otthon tartás révén pénzünk nem termel hozamot, folyamatosan veszítve így az értékéből. Ezeket a körülményeket mérlegelve mindenképpen érdemes bankszámlát nyitni valamelyik pénzügyi szolgáltatónál, hiszen amellett, hogy pénzünket biztonságban tudhatjuk, jelentősen megkönnyíthetjük mindennapi pénzügyeink intézését is.

A bankszámlaszerződésben a bank arra vállal kötelezettséget, hogy az ügyfél nála elhelyezett pénzét kezeli és nyilvántartja, azok terhére kifizetéseket és átutalási megbízásokat teljesít, a számlatulajdonost pedig a számlája javára és terhére írt összegekről valamint a számla egyenlegéről értesíti.

A bankszámlanyitáshoz a kiválasztott bankkal vagy takarékszövetkezettel szerződést kell kötni, így első alkalommal személyesen kell bemenni valamelyik fiókba, a szükséges dokumentumokat kitöltése és aláírása céljából.

A bankszámla nem ingyenes szolgáltatás, költségei akkor is vannak, ha semmire nem használjuk. A bankok eltérően árazzák a számla állandó, illetve a forgalomtól függően változó költségeit. Az alacsony számlavezetési díj azoknak előnyös, akik ritkábban használják a számlát és viszonylag kis összegeket forgalmaznak rajta. Aki viszont gyakran használja a számlát, a nagyobb forgalom miatt előnyösebb számára, ha alacsonyabb forgalmi díjakat fizet, még ha a számla állandó költségei magasabbak is. A számlanyitás előtt célszerű tehát átgondolni, mire kívánjuk használni.

Mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő bankszámlát, érdemes legalább 3-4 intézmény kínálatát összehasonlítani. A bankszámlák közötti tájékozódáshoz nyújt segítséget a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) honlapján található ingyenes bankszámlaválasztó program. A programban a bankszámla használati szokások megadásával könnyen kiválaszthatjuk a megfelelő bankszámlát, továbbá a program kiszámolja a bankszámlahasználat havi, átlagos becsült költségét is, amellyel összehasonlíthatóbbá válnak az egyes konstrukciók.

A megfelelő bankszámla kiválasztásában természetesen segítséget kaphatunk a bankfiókokban is: ha itt választjuk ki az adott bank termékei közül a konkrét számlakonstrukciót, akkor is hasznos átgondolni, hogy milyen, a számlához kapcsolódó szolgáltatásokat kívánunk használni, és ezt milyen intenzitással tervezzük megtenni, hogy az ügyintéző segítségével a számunkra legmegfelelőbb terméket választhassuk ki.

A bankszámla egy sor olyan dologra használható, amely megkönnyíti életünket. Bankszámlánkra készpénzt fizethetünk be vagy ezen átutalást fogadhatunk. Számlánk terhére erről készpénzt vehetünk fel bankfiókokban, vagy bankkártyával bankjegy-automatákban, postahivatalokban. Fizethetünk róla bankkártyával vagy internetes vásárláskor.

Megbízást adhatunk a banknak eseti és rendszeres átutalásokra – például közüzemi díjak fizetésére – akár belföldre, akár külföldre. A közüzemi díjak megfizetéséhez használhatjuk a csoportos beszedési megbízást, amikor meghatalmazzuk a bankot, hogy teljesítse az adott (pl. közüzemi) szolgáltató felé az esedékes díjat, a véletlen túlszámlázás ellen pedig teljesítési összeghatárt szabhatunk meg.

Természetesen tudnunk kell, hogy a bankszámlán elvégzett pénzügyi műveletek – átutalások, készpénzfelvét – legtöbb esetben nincsenek ingyen: ám a bankszámlánk költségeiért cserébe a pénzünknek biztonságot, magunknak kényelmet biztosíthatunk, ráadásul lekötött betétként kamatoztathatjuk is megtakarításainkat.

Választékban nincs hiány

A párnaciha valójában a legrosszabb  megoldás a megtakarításra – tudtuk meg Kuhárszki Andrástól, az OTP Bank Lakossági Bankszámla és Betét Főosztályának igazgatójától. Az otthon tartott pénz nem hoz kamatot, így – ha figyelembe vesszük az inflációt is – gyakorlatilag veszteséget termel a tulajdonosának. Elveszhet, ellophatják, így kockázatos is. A megtakarított pénz legbiztosabb helye a bankban van, ahol kamatozik, és 100 ezer euró (kb. 29 millió forint) értékig betétbiztosítás is vonatkozik rá.

Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen típusú bankszámlát nyissunk, ahova például a jövedelmünket utaltathatjuk. A bankolásnál fontos, hogy megfelelő számlacsomagot válasszunk – hívta fel a figyelmet Kuhárszki András. Van olyan számlacsomag, ahol a számlavezetés olcsóbb, máshol a készpénzfelvétel, vagy az átutalások költsége a legkedvezőbb. Választás előtt érdemes végiggondolni, hogy mennyi pénzt mozgatunk havonta, ragaszkodunk-e a fióki személyes ügyintézéshez vagy szívesen használunk elektronikus csatornákat, vásárolunk-e interneten keresztül. Mivel nincs mindenki számára legjobb univerzális bankszámla, érdemes a banki ügyintézők segítségét is igénybe venni, illetve a hirdetmények átböngészésével is sok hasznos információhoz juthatunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!