Hírek

2017.01.08. 19:18

A harcsa lett az év hala

A magyar vizekben és a tányérokon is ez az egyik legnépszerűbb hal.

BAMA

A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásának eredményeként 2017-ben a harcsa viselheti Az év hala kitüntető címet és kaphat ezáltal nagyobb figyelmet. A tiszafüredi székhelyű társaság évek óta meghirdeti a versenyt, hogy ezzel is népszerűsítse a Kárpát-medence őshonos halait.

A társaság, ismeretterjesztő akcióként kezdte hat évvel ezelőtt Az év halának megválasztását. Úgy gondolták, hogy a két ünnep között jobban odafigyelnek az emberek az ilyen hírekre is.

Az első évben a társaság elnöksége még szakmai alapon döntött arról, hogy melyik legyen az év legjelentősebb és veszélyeztetettség szempontjából is a legnagyobb figyelmet érdemlő halfaja. 2011 óta népszerűségi alapon, közönségszavazással döntik ezt el, s a harcsán kívül most a paduc és a halványfoltú küllő pályázott a címre.

„Mióta a vizák eltűntek vi­zeinkből, a legnagyobb halunk a harcsa – mondta Harka Ákos, a társaság elnöke. – Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. Hosszú életű hal, amely egész életében növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak vizeinkből, de ma már a száz kiló fölöttiek is ritkaságszámba mennek.”

A Kárpát-medence nagyra növő őshonos ragadozó hala Magyarországon megtalálható minden olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, ezek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet.

Harka kiemelte: különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát. Éjjeli ragadozó hal. Leginkább éjszaka aktív, de az időjárás változása is kihat a kedvére. Nyáron, a nagy melegben, zivatarok előtt idegessé válik, és mindent felfal, ami az útjába kerül – ilyenkor a legkönnyebb kifogni. Nemcsak ősi fajta, de ősi módszerrel is vadásznak rá. A Tiszán és a Tisza-tónál kuttyogatva is horgásszák. Speciális eszközzel, a kuttyogatóval csapkodják a vizet. Talán a legősibb halfogó módszereink egyike, a leírások szerint ugyanis honfoglaló őseink hozták magukkal ezt a tudást a Kárpát-medencébe. A vélemények eltérőek, egyesek szerint a lakmározó harcsák hangját utánozza, ezzel kelti fel a harcsák érdeklődését. Mások szerint kíváncsivá teszi a harcsákat ez a hang, és arra ösztönzi őket, hogy kövessék.

Ruganyos, szinte szálkamentes fehér húsa jól tűri a sütést, párolást, gőzölést, főzést, nem esik szét. Ízletes húsa a harcsát az egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban. Ezt a halhúst ugyanis valóban nemcsak rántva és pörköltnek lehet elkészíteni, de sokféle zöldség és fűszer illik hozzá, saláták mellé is kitűnő. Fábos Erika

A legnagyobb hazai 112 kilós volt

A Magyarországon fogott legnagyobb harcsa súlya 112 kilogramm, hossza pedig 2 méter és 27 centi volt. Ezt a szerencsés horgász, Tasi Róbert két óra alatt tudta kiemelni. Gyöngyös mellett, Adácson fogta 2004-ben.
Tavaly májusban Varga Vilmos, a Magyar Horgász szakírója pergetve világrekord méretű harcsát fogott Franciaországban, a Rhone folyóban – habár a hivatalos visszaigazolás még hiányzik –, ez 2 méter 70 centi és több mint 140 kilós volt.

A korábbi világrekorder is magyar volt, Zsédely Attilának egy 135 kilogrammos harcsát sikerült fognia a Pó folyón, 2011-ben.

A harcsa élete során folyamatosan növekszik, egy száz kiló feletti példány akár harmincéves is lehet. Ezeket a halakat haza is lehet vinni, sajnos sokan ezt teszik, még akkor is, ha a gasztronómiai értéke már nem olyan egy ekkora halnak, mint egy kisebb, húsz-harminc kilósnak. Szerencsére terjedőben van a harcsa sportszerű horgászata, ahol ezeket a szép példányokat visszaengedik a horgászok, mert tudják, hogy mekkora élmény egy kapitális harcsa kifogása.

Az év halai eddig
• 2010 nyúldomolykó
• 2011 kősüllő
• 2012 széles kárász
• 2013 menyhal
• 2014 magyar bucó
• 2015 kecsege
• 2016 compó

Címkék#Hírkereső
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!