Kék hírek, bulvár

2008.12.21. 11:26

Emberrablás és maffia - a férj minden követ megmozgat

Több mint fél évtizede eltűnt egy pécsi férfi felesége, akit a férj hiedelme szerint „elrabolt a maffia”. Az asszonyról a fia sem hallott azóta.

Balogh Z.

Az egykori bányász és amatőr bokszoló, Bogdán Géza már minden lehetséges fórumot megmozgatott: önkormányzatokat, gyámhivatalt, családsegítő központokat, rendőrséget a hat éve eltűnt felesége, illetve a lánya ügyében. Írt a köztársasági elnöki hivatalnak, a miniszterelnöknek, a Belügyminisztériumnak is. Az asszonyt 2002 júliusában csalták el egy pécsi, Fazekas Mihály utcai házba – állítja Bogdán Géza –, azóta nem tud róla semmit. Illetve, a férj szerint, valami nyom van: egy mobiltelefonszám, amin párszor beszélt az állítólagos elrablókkal, akik mögött a „pécsi maffiát” – egykori valutázókat, itt a piros, hol a piros-játékosokat – sejti. Az aszszonnyal nem tudott beszélni, de azt mondja, a „rablók” azt közölték, hogy prostitúcióra kényszerítették.

Bogdán Géza most 22 éves fia hat éve semmit sem tud az édesanyjáról, mondja. A nála két évvel idősebb nővérének egy, még az asszony eltűnése előtt kelt pár soros írása szerint az anyjuk bizonyos személyek által erősen befolyásolható.

Az ügyet bonyolítja, hogy a lánynak is nyoma veszett, pár hónappal az anyja eltűnése után, ám azóta háromszor felbukkant. Az évek alatt három gyermeke született, Bogdán Géza, állítólag, egy ismerőse révén tudta meg, hogy Sellyén él. Idén márciusban a lány nála is volt az egyik gyerekkel, majd Uránvárosban elmentek sétálni – azóta nem hallotta hírüket. Az eltűnésüket jelentette a rendőrségen.

Bojtor Bernadett, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csak az utóbbi üggyel kapcsolatban nyilatkozott. Eszerint valóban volt ilyen bejelentés a városi kapitányságon, továbbá a siklósi kapitányság is megkapta Bogdánnak a sellyei polgármesteri hivatalnak írt leveleit. De a rendőrség nem indított eljárást, miután úgy vélik, nem alapos a gyanú, hogy bűncselekmény történt volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!