Kék hírek, bulvár

2010.07.02. 07:22

Vesztegetés gyanújában a volt régiós vámparancsnok

Az ezredes és a biztonsági cég vezetője is szabadlábon védekezhet, s mindketten tagadják a vesztegetést.

Babos A.

Vesztegetéssel gyanúsítják a Vám- és Pénzügyőrség márciusban felmentett dél-dunántúli parancsnokát – erősítette meg lapunknak a sajtóértesülést Fazekas Géza, az eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Közölte, március óta folytatnak nyomozást egy ügyben, amelynek gyanúsítottja a volt parancsnok.

B. Gyulát a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka függesztette fel beosztásából márciusban, így valószínűsíthető, hogy annak oka a nyomozás elrendelése és a meggyanúsítás volt. A felmentett ezredest vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűncselekményével gyanúsítják.

A szálak egy szeptemberi vámvizsgálatig vezetnek vissza, ahol egy pécsi cég esetében egymilliárd forintos vámtartozást állapítottak meg. A gyanú szerint B. Gyula nem sokkal ezt követően felkereste a cég vezetőjét, s közölte: csökkenteni tudja a feltárt milliárdos vámtartozást. Ennek fejében azt kérte, a cég vezetője tárgyaljon egy ismerősével. Kiderült, az ismerős kívánsága az volt, hogy a pécsi társaság az ő biztonsági cégének adjon megbízást őrző-védő munkára. B. Gyula később jelezte, e kérés teljesítésével a tartozás 100 millió forint alá csökkenthető.

A cégvezető ekkor tett feljelentést. A Központi Nyomozó Főügyészség nem csak az ezredest, de a biztonsági cég vezetőjét is gyanúsítottként hallgatta ki, utóbbit felbujtással gyanúsítják. Úgy tudjuk, a nyomozás során titkosszolgálati eszközöket is bevetettek.

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!