Kék hírek, bulvár

2010.08.04. 17:25

Piáltak, majd autóba pattantak

Az elmúlt napokban kiugróan sok ittas kerékpárost és autóst, illetve szabálytalankodót állítottak meg a rendőrök.

H. Zs.

Kedden reggel a tilos jelzés ellenére egy személygépkocsi hajtott ki a kereszteződésből, és elütött egy szabályosan arra haladó motorost, aki súlyos sérülésekkel került kórházba. Ugyanaznap délután egy kismotor vezetőjét állították meg a rendőrök, aki bukósisak nélkül vezette járművét. Megállítását követően az is kiderült, hogy ittas, és korábban már eltiltották a járművezetéstől.

Szerdán kora hajnalban egy teherautó sofőrjét fogták meg a rendőrök, aki egy belvárosi, nagy forgalmú kereszteződésben a fényjelző készülék tilos jelzésén hajtott át, és szintén ittasan vezetette a járművet. Az ellenőrzések során rajtuk kívül is több ittas kerékpárost és autóst, illetve szabálytalankodót állítottak meg a rendőrök a város útjain, ellenük eljárást indítanak.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik