Kék hírek, bulvár

2010.09.27. 15:28

Három év után kiengedték a jachtlopással és drogügyekkel vádolt társaságot

Lejárt az előzetes fogvatartás törvényi határideje azoknak a pécsi személyeknek, akik egy több százmillió forint értékű jachtot loptak Hollandiából.

M.B.

Amint arról hírt adtunk, 2007 szeptemberében a honi kriminalisztika történetében példa nélküli bűncselekmény-sorozatot lepleztek le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), valamint a baranyai rendőr-főkapitányság közreműködésével. Váradi Csaba alezredes, az NNI pécsi, regionális vezetőjének akkori közlése szerint a gyanúsítottakról beszerzett előzetes információik alapján Komáromban, a vízi határnál csaptak le egy lopott luxusjachtra, és utasaira, amikor belépésre jelentkeztek (galériánkat itt tekintheti meg az elfogásról). A kommandósok néhány másodpercen belül elfoglalták a hajót, így esélyük sem volt az azon tartózkodóknak az ellenállásra. A jachton hatan voltak, két holland állampolgár mellett négy magyar, akik közül hárman pécsi illetőségűek. A jachtot néhány hónappal később visszavitték a hatóságok Hollandiába.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt történt az akció (fotó: rendőrség)
[/caption]

Az akcióhoz kapcsolódóan, nem sokkal azt követően az egyik magyarországi autópályán, Budapest közelében elfogtak egy negyedik pécsi férfit is, akinek az autójában drogra is bukkantak. A rendőrök házkutatásokat is tartottak, amelyek során nagy mennyiségű kábítószert is találtak. Összesen négyezer-kétszáz extasy-tablettát, valamint közel egy kilogramm kábítószer-gyanús port foglaltak le.

A társaság tagjai ellen különösen jelentős értékre elkövetett lopás, illetve kábítószerrel való visszaélés miatt emeltek vádat, ezek beigazolódása esetén több éves szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

A közelmúltig előzetes letartóztatásban lévő vádlottak közült ötöt már ezt megelőzően, utolsó két társukat – egy holland, és egy magyar állampolgárt - pedig a napokban – lakhely-elhagyási tilalom elrendelése mellett – szabadlábra helyezte a bíróság.

- Lejárt az előzetes fogvatartás törvényi határideje, a három év – mondta lapunk érdeklődésére Hajdu István, a megyei bíróság sajtószóvivője. – A vádirat 2008-ban érkezett meg a bíróságra, azóta nyolc tárgyalásra került sor, a következőt október 21-re tűzte ki a bíróság – tette hozzá.

Lapunk úgy tudja, a szövevényes ügy a bizonyítási eljárás miatt húzódott el. Információink szerint az egyik vádlott Pécsett, a másik Hosszúhetényben tartózkodik.

A lakhely-elhagyási tilalom alapján a kijelölt körzetet a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatják el a vádlottak, tartózkodási helyüket, lakóhelyüket nem változtathatják meg.

A hajót az NNI akkori tájékoztatása szerint Hollandiában, Breda környékéről lophatták el. Nem mindennapi vízi járműről van szó, a tengerjárásra is alkalmas hajó értéke 418 ezer euró, több mint százmillió forint. A jachton hamis papírokat, többek között hajóvezetői engedélyt, valamint olyan okmányokat – például adásvételi szerződést is – találtak, ami lehetővé tette, hogy átcsempésszék több határon is a hajót.

A négy pécsi személyről annyit közöltek, hogy „többször is a rendőrség látókörébe kerültek már”.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!