Kék hírek, bulvár

2010.12.15. 09:09

A tragédia részletei a vádirat szerint

Szélsőséges nézeteket vallott és többször konfliktusba került diáktársaival G. Ákos, aki személyiségzavarban szenved. A vádirat szerint több áldozatra célzott lövéseket adott le, a már földön fekvő D. Miklósra ismét rálőtt.

DN

G. Ákos fekete öltönyben, megbilincselve érkezett, három BV-őr és a rendőrség bevetési egységének két munkatársa figyel rá. A hallgatóság három széksorral mögötte foglalhat helyet.

----------------------------------------------------------------------------
Élőben a tárgyalóteremből: tudósításunk a perről
----------------------------------------------------------------------------

A vádiratból kiderül, hogy G. Ákos szélsőséges nézeteket vallott, sokszor hangoztatta, hogy a külföldi diákok elveszik a helyet a magyar diákok elől, illetve élénken érdeklődött diáktársai esetleges cigány és zsidó származásáról.

A vádlott körülbelül egy hónappal a tragédia előtt azt mondta társainak, hogy „a golyó mindenkit fog”. E kijelentést egy zárthelyi dolgozatra kapott egyes érdemjegy kapcsán tette, miután csoporttársaival került összetűzésbe, mondván, hogy társai azért kaphattak kettest, mert puskáztak.

Egy másik korábbi esetben egy lány diáktársára egy konfliktus kapcsán azt mondta, hogy pofon vágja, és az sem érdekli, hogy mi lesz a következménye.

A tragédia előtti éjjel az egyik közösségi portálon minden adatot törölt magáról.

 
A vádirat szerint a tragédia napján G. Ákos  egyszer csak elhagyta a termet az óra közben, mondván a mosdóba megy. Kiment, nyitva hagyta a teremajtót, amit D. Miklós szeretett volna becsukni, ám az időközben a mosdóból már a kezében tartott fegyverrel visszatérő G. Ákos rálőtt, és a bal kulcscsontja alatt találta el. A pécsi ámokfutó a földön fekvő D. Miklóst hason lőtte, három lövést eresztett el a terem irányába.

F. Gergőre célzott lövéseket adott le, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel.

A teremből 12:17 perckor távozott, a hivatalsegédet ekkor lőtte meg, a jobb combján. 

G. Ákos személyiségzavarban szenved a vádirat szerint egy szakértő véleményre alapozva.

Mint azt már korábban is megírtuk, az ügyészség előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztetve, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt emelt vádat G. Ákossal szemben.

----------------------------------------------------------------------------
Segítünk eligazodni - kattintson a részletes háttérinformációkért!
» krónika: főbb események a lövöldözéstől a tárgyalásig
» G. Ákos, a lövöldőző profilja
» az ügy szereplői: ügyvédek, bíró, ügyész 
» a tárgyalóterem belülről: ki hol ül?
» a tárgyalás menetrendje
----------------------------------------------------------------------------

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!