Kék hírek, bulvár

2013.02.20. 08:52

Baranyában 11 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma 2012-ben

Baranyában 2012-ben 11 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, 10 település bűnmentes volt. A rendőrségi évértékelőn önkritika is elhangzott, valamint az, hogy négyszázmilliós radarrendszer figyeli majd a Dunát.

Hajdu Zs. (Dunántúli Napló), MTI

Az elmúlt év egyik legnagyobb eredményének nevezte Dakos József, Baranya megyei rendőrfőkapitány a tavalyi év értékelése kapcsán tartott keddi sajtótájékoztatón, hogy sikerült biztosítani a megyeszékhely kiemelt közrend- és közbiztonsági feladatait, miközben a kisebb településeken erősödött a „biztonsági háló” a 129 körzeti megbízott munkájának köszönhetően. A megyében tavaly 14 602 bűncselekmény vált ismertté, ez 2011-hez képest 11 százalékos csökkenést jelent, ugyanakkor nem maradt felderítetlen kiemelt bűncselekmény vagy emberölés.

Kritikát is megfogalmazott a megyei kapitány: csökkent ugyan a vagyon elleni bűncselekmények száma, azonban a betöréses lopás, a lopás és a hétvégi házak feltörésével kapcsolatban tovább kívánják javítani a felderítés hatékonyságát, különös tekintettel Komlóra, ahol ezer lakást hagytak őrizetlenül a tulajdonosok, mert máshol vállaltak munkát.

Július 1-jétől vezetik be a magyar–horvát közúti határátkelőkön az egymegállásos, kézből kézbe ellenőrzést, ez azt jelenti például Drávaszabolcs esetében, hogy a horvát hatóságok is a magyar oldalon végzik majd a munkájukat. Szintén ezt a határszakaszt érinti, hogy legkésőbb május végén, a közbeszerzést követően, megkezdődik a korábban felderített aknák felszedése, a munkát pedig legkésőbb augusztus 31-ig kell befejezni. Szintén pályázati támogatásból valósul meg az a 400 millió forintos beruházás, amely során a határ és Mohács közötti 16 kilométeres Duna-szakasz megfigyelésére radarrendszert építenek ki.

10 településén nem követtek el bűncselekményt

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleménye szerint míg 2011-ben 16 434, addig tavaly 14 602 bűncselekményt követtek el a megyében. Ezen belül a közterületen elkövetett bűncselekmények száma két évvel ezelőtt 3321, tavaly 2908 volt, amely 12,4 százalékos csökkenést jelent. Utóbbi kategóriában Baranyánál csak négy megye mutatói voltak jobbak.

A rendőr-főkapitányság kitért arra, hogy a megye 301 települése közül 2011-ben 4, tavaly viszont 10 településén nem követtek el bűncselekményt.

Az egyes bűncselekmény-csoportokra térve kiemelték, hogy a személy elleni erőszakos cselekmények száma 1514-ről 1451-re, a családon belüliek 294-ről 268-ra csökkentek.

Az összbűnözés több mint 53 százalékát kitevő vagyon elleni bűncselekmények száma 8492-ről 7800-ra esett vissza, közlekedés elleni bűncselekményből 2011-ben 553, tavaly 443 történt, vagyis 19,6 százalékkal csökkent. Utóbbi a közlekedéssel kapcsolatos jogszabályi szigorítások eredménye.

A rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, nyomozati eredményessége jobb az országos átlagnál, tavaly a megyében történt összes emberölést és emberölési kísérletet sikerült felderíteni.

Megjegyezték: a sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 514-ről 459-re, 11 százalékkal csökkent, a halálos kimenetelű balesetek száma azonban 17-ről 32-re emelkedett, ám ez utóbbi 25 százalékkal kevesebb, mint amennyi 2001-ben volt.

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#Bűnügy: nemi erőszak#maráza#gyod#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#Bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Abaliget#Kákics#Hetvehely#Márok#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#mohács#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Marócsa#Nagybudmér#Harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#Adorjás#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Sárok#Bosta#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Dakos József#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Somberek#geresdlak#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!