Kék hírek, bulvár

2013.11.26. 12:36

Pécsi buszügy: tagadta bűnösségét a volt vezér

Tagadta bűnösségét a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatója a pécsi helyi járatú autóbuszok bérlése ügyében a Pécsi Törvényszéken kedden kezdődött perben.

MTI

Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a korábban a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését ellátó vállalat egykori vezetője ellen, azután, hogy a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a férfit elmarasztaló elsőfokú ítéletet.


   
A vád szerint avolt vezérigazgató olyan, 11 évre szóló megállapodást kötött a PK 2009 elején eladott autóbuszparkjának bérléséről, amely független piaci szereplők áraihoz képest a cégnek 671 millió forint többletköltséget jelentett, és 2019 végéig 6,8 milliárd forint pluszkiadással járt volna.

Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatója a törvényszéken nem ismerte el felelősségét, azt mondta: nem követett el bűncselekményt. Hangsúlyozta, hogy a PK folyamatosan veszteségesen működött, 2008-ban pénzügyileg súlyos helyzetbe került, és bár a teljes járműpark cseréje időszerűvé vált, az ahhoz szükséges forrást az akkori városvezetés nem biztosította. Így olyan gazdasági modell létrehozását határozták el, amely enyhít a PK anyagi gondjain, és lehetőséget nyújt a fejlesztésekhez.
   
A volt cégvezető szerint a szerződésbe foglalt bérleti díj nem volt magas, mivel számításba kellett venni a járművek szervizelési költségeit és az amortizációt is.
   
Keczer Lászlót tavaly márciusban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben bűnösnek találta és hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék a buszok eladásával és bérlésével összefüggésben, a Pécsi Ítélőtábla azonban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte a bíróságot.
   
Az ítélőtábla álláspontja alapján a törvényszék a PK buszeladással és a bérlettel kapcsolatos szerződéseit nem megfelelően, azaz nem komplexen, egy gazdasági folyamatként vizsgálta, hanem egy-egy ügyletet kiragadott, és azokról azt állapította meg, hogy előnytelenek voltak a PK-nak. Ezenkívül nem volt tekintettel a szerződésekben érintett gazdasági társaságok részben azonos tulajdonosi összetételére sem.
  
A táblabíróság kimondta: a buszpark eladása nem járt vagyonvesztéssel, mert a járműveket a könyv szerinti értéknél 50 millió forinttal magasabb áron értékesítették. Ezért az új eljárásnak elsősorban annak vizsgálatára kell kiterjednie, hogy a buszok bérlésével kapcsolatban voltak-e aránytalanságok.
   
Az ügyészség a kedden kezdődött új eljárásban már csak a buszok bérlésével összefüggésben indítványozta Keczer László elmarasztalását.
   
A pécsi autóbuszok eladásáról szóló szerződést tavaly februárban jó erkölcsbe ütközőnek, ezért jogerősen semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék. Ennek értelmében a PK Busrent nem szerezte meg a 176 busz tulajdonjogát, így az eredeti állapot helyreállítása érdekében azokat vissza kellett adnia a PK-nak.
   
A pécsi közgyűlés tavaly áprilisban úgy döntött, hogy a szolgáltatás biztonságáért a nehéz anyagi helyzetben lévő PK helyett egy tisztán városi tulajdonú céget, a Tüke Busz Zrt.-t bízza meg a tömegközlekedési feladatok ellátásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!