Kék hírek, bulvár

2016.03.23. 09:55

Kidobtak egy kutyát az ablakon Pécsett

Tragikus jelenetnek volt szemtanúja egy lány hétfő este Pécsett, az Építők útján.

K. E. I.

– Éppen a kutyámmal sétáltam, amikor azt láttam, hogy kidobnak egy kutyát az egyik társasház ablakából, a negyedik emeletről – számolt be az eseményekről egy internetes állatvédői csoport oldalán.

– Ott volt egy srác is, megkértem, hogy maradjon ott, amíg én gyorsan elfutok a rendőrségre. Az őrs csak pár méterre volt, de mire visszaértünk, egy nő felkapta a kutyát, és el akart vele menni. Azt mondta a rendőrnek, hogy játszottak, és véletlenül esett ki a kutya az ablakon. Természetesen kihívtuk az állatorvost, de sajnos a kutyus öt perc alatt elpusztult – tette hozzá a lány.



Az állatvédőket nagyon felháborították és megviselték a dolgok. Többen saját kezükbe vennék az ügyet, mások azután érdeklődtek, történt-e feljelentés. A lány elmondása szerint miután szólt a rendőröknek, helyszínelő és nyomozó is járt a helyszínen, fényképeket készítettek, és felvették a vallomást, így vélhetően indult eljárás.

Érdeklődtünk a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy valóban nyomoznak-e az ügyben. Kérdésünkre elmondták, hogy az említett esetben a Pécsi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Amennyiben állatkínzás gyanúja miatt indul eljárás az elpusztult kutya tulajdonosa ellen, és a bíróság bűnösnek találja, letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Éppen a napokban született ítélet egy hasonló ügyben.  A Mohácsi Járásbíróság öt hónap, börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és egy év közügyektől való eltiltást rótt ki egy középkorú férfira, aki ásóval halálra verte saját kutyáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!