Véménd

2018.05.05. 10:30

Prevenció az idősek biztonsága érdekében

Az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértésekről tartottak előadást Véménden.

bama.hu

A Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója május 3-án a véméndi Idősek Napközi Otthonában tartott előadást. Ernsztné Csáki Melinda rendőr főhadnagy előadásában kihangsúlyozta, hogy az idősek biztonsága megfelelő óvatossággal és körültekintéssel nagymértékben növelhető. Elmondta mire ügyeljenek a piacon, buszon, kórházban, otthon, pénzfelvételkor, ismeretlen személyek érkezésekor, ahogyan azt is hogyan előzhető meg, hogy trükkös lopás vagy csalás áldozataivá váljanak.

Szó esett a lakásbiztonságról is, és beszélt a szomszédok fontos szerepéről, arról, hogy milyen módon használják ki a közösség erejét a biztonságuk növelése érdekében. Az előadás résztvevői végül az árubemutatók, termékbemutatók veszélyeiről is tájékoztatást kaptak. Ezt követően kérdéseket tettek fel, illetve a velük megtörtént eseteket közösen átbeszélték az előadóval.

Kérjük fogadják meg az alábbi tanácsokat:

Tömegközlekedési eszközökön, különösen a fel- és leszállások alkalmával figyeljen környezetére, kézi- illetve válltáskáját szorítsa testéhez, és azt mindig tartsa maga előtt!

Válltáskáját, kézitáskáját ne hagyja nyitva!

Értékeit ruházatában rejtve, vagy táskája belső zsebeiben tartsa!

Figyeljen a nyílászárókra, amennyiben nem tartózkodik otthon, az ajtót és az ablakokat zárja be!

Ne hagyjon kint kerti bútorokat, szerszámokat az udvaron, mert ezek „vonzzák” a betörőt!

Érdemes nyitott szemmel járni és megfigyelni a lakókörnyezetben zajló eseményeket. Ha idegenek jelennek meg, akik gyanúsan viselkednek lehetséges, hogy terepszemlét tartanak, keresik a megfelelő ingatlant, felmérik a lehetőségeket a lopás elkövetéséhez.

Ne tartson otthon a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt, az értéktárgyakat lehetőség szerint jól zárható szekrényben tárolja!

Készítsen házi leltárt, melyben rögzíti ingóságai, műszaki cikkei, műtárgyai jellemzőit, méreteit, gyártási számait, melyek pontos beazonosítást tesznek lehetővé a későbbiekben (érdemes fényképfelvétellel kiegészíteni a leltárt)!

Amennyiben betörést észlelt otthonában ne változtasson semmit a helyszínen, ne kezdjen el például takarítani, mert ezzel eltüntetheti a nyomokat, illetve akadályozza azok rögzítését. Ilyen esetben azonnal értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112 ingyenes hívható központi segélyhívószámokon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!