kreativitás

2018.05.30. 16:30

A megyéből is „dobogóra állhattak” az Alkotói pályázat országos díjátadóján

A Fővárosi Nagycirkuszban tartották meg az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázat 2018. évi díjátadó ünnepségét. Az előző évek hagyományait követve idén is óvodások, általános iskolások és középiskolások vehettek részt a kreatív megmérettetésen. A beérkezett több mint ötezer pályamű alkotói közül a legjobbak értékes ajándékokban részesültek. Baranya megyéből négyen is díjat vehettek át az országos zsűri értékelése alapján.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett pályázat célja, hogy az óvodások és iskolások különböző alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát. A felmenő rendszerű pályázatra három korcsoportból küldhettek alkotásokat, a központi téma az idei évben a tűzvédelem volt. Kézügyességüket és kreativitásukat szabadkézi rajz, plakát, egyéb kézműves alkotás, vers, mese és számítógépes alkalmazáson készített művekkel bizonyították.

Összesen 5216 pályamű érkezett, az ország minden pontjáról. A fővárosi és a megyei bírálóbizottságok a pályázókat életkor alapján három csoportba sorolták, minden korcsoportban kategóriánként három alkotást díjaztak. A területi versenyen első helyezést elért pályaművek automatikusan részt vettek az országos versenyben is, amelynek díjait május 25-én, a Fővárosi Nagycirkuszban adták át. Az országos forduló díjátadójára a díjazottak és családtagjaik is meghívást kaptak.

A pályázatot záró ünnepséget a bírálóbizottság elnöke, dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az országos bírálóbizottság elnöke nyitotta meg. A tábornok köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt öt évben összesen több mint 22 ezer alkotás érkezett a pályázati felhívásokra. Úgy vélte, ez a szám mindenképpen a pályázat sikerességét mutatja. A dandártábornok úgy fogalmazott: “Hisszük és valljuk, hogy ha az a gondolatiság, amely a megelőző tűzvédelem területén már fiatalabb korban gyökeret ver, az hasznára lesz a társadalom és a saját biztonságunknak is.”

Dr. Borsos Mihály fotóművész, a bírálóbizottság tagja elmondta: a zsűrinek idén is nagyon nehéz dolga volt az értékelésnél. Lenyűgözőnek találta az alkotásokat és hozzátette: minden olyan mű, ami eljutott az országos döntőig, dicséretet érdemel.

A megyéből – a területi versenyen elért első helyezésük mellett – a gyerekek a következő eredményt érték el:

Plakát kategória

II. korcsoport, III. helyezett: Ledő Bence – Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Batthyány Kázmér Általános Iskolája (felkészítő tanár: Karli Mária) – „Ég a ház”

III. korcsoport, II. helyezett: Butor Barbara – Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (felkészítő tanár: Karli Mária) – „Szolgálatban”

Egyéb kézműves alkotás kategória

I. korcsoport, III. helyezett: Szabó Dalma – Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola (felkészítő tanár: Malomsoki Tünde)

Mese kategória

I. korcsoport, III. helyezett: Bitter Zsóka – Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – „Egy hétköznapi hős”

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság köszönetét fejezi ki az iskoláknak, felkészítő tanároknak és a szülőknek, hogy segítették és támogatták a gyermekeket az Alkotói pályázaton való részvételben, a diákoknak pedig gratulál az országosan elért, kiemelkedő helyezésekhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!