riadalom

2021.04.29. 21:16

Agresszív látogató zavarta meg a vidám gyerekzsivajt Kertvárosban

Egy feltehetőleg bódult, agresszív férfi zavarta meg a társasházak lakóinak és a közeli játszótéren játszó gyermekek nyugalmát csütörtök este Pécsen.

BZS

Fotó: BZS

Egy átlagosnak mondható, végre kellemesen meleg tavaszi estén zavarta meg az Esztergályos utca mögötti játszótér nyugalmát egy feltehetően illuminált állapotú férfi, aki először még a házak között bolyongott meg-meg állva, majd az egyik földszinti erkélyt ütötte hevesen egy vastag bottal, pusztán pár méterrel a játszó csemetéktől.

A hányattatott játszótérről egyébként néhány napja írtunk, teljesen más okból.

A riadt édesanyák és gyermekeik káromkodó megjegyzéseket is kaptak a középkorú rendbontótól, az egyik szomszéd pedig azonnal értesítette a rendőrséget.

Az ügyben megkérdeztük a Baranya megyei rendőrfőkapitányságot, akik alátámasztották a szemtanúk által elmondottakat, illetve annyival egészítették ki, hogy az elkövetőt beazonosították, felkutatása pedig folyamatban van.

Környékbeli lakók szerint a dúvad célpontja nem egy számára ismeretlen erkély, többször volt már ilyen formában konfliktust kezelni a lakásnál.

A nyomozók már sötétedéskor érkeztek a helyszínre, akik folytatják az ilyenkor szokásos vizsgálatot, épp a házban lakókat kérdezték ki este kilenc óra előtt néhány perccel. Az egyik szomszéd annyira megijedt az eset kapcsán, hogy még a rendőr előtt is sírva fakadt.

A gyermekek mindenesetre pár minutummal az eset után már csak erről tudtak beszélni a megszokott esti játék közben. „Vajon a rendőr bácsi egész éjjel itt lesz?” – kérdezte az egyik megszeppent kislány. „Én azt hallottam, a rendőrök nem is alszanak” – replikázott egy játszópajtása.

Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem esett.

A rendőrök garázdaság miatt indítottak eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!