krimi

2019.03.19. 11:12

Emberrablás, dulakodás, orrcsont-törés – volt itt minden, mint a búcsúban

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik erőszakkal akartak visszavinni Pécsről Pákára egy nőt és kisgyermekét.

Egy pécsi férfi tett bejelentést március 18-án 9 óra 30 perc körül a rendőrség ügyeletére, mert Pécsett, a Szeptember 6. téren bántalmazták, elvették a telefonját, majd egy kocsival elvitték élettársát és annak gyermekét. A rendőrök a helyszín közelében elfogtak egy 22 éves lenti lakost, majd a 6-os számú főúton Szigetvár közelében egy 26 éves lenti és egy 27 éves pákai férfit. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 27 éves pákai férfi és két rokona elment a férfi volt élettársának pécsi lakcímére, ahol a nőt és gyermekét az autóba ültették, onnan nem engedték őket kiszállni. A dulakodás során a 27 éves férfi elvette a nő új élettársának mobiltelefonját is, majd megütötte a férfit, aki a bántalmazás során orrcsonttörést szenvedett. Az elkövetők ezután a nővel és a kisgyermekkel elindultak Pákára.

Elfogásukat követően a három férfit a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként. A volt élettárs elmondta, hogy így szerette volna elérni, hogy visszamenjen hozzá a nő és a gyermek, rokonai pedig segítettek neki.

A három férfi ellen többrendbeli személyi szabadság megsértése bűntett, a 27 éves pákai férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – pedig kifosztás, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!