verekedés

2018.06.06. 10:20

Az utcán estek egymásnak, egy karó és egy bozótvágó kés is előkerült

Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik összevesztek, majd ököllel, karóval és bozótvágó késsel estek egymásnak Siklóson.

Forrás: Shutterstock

Egy 21 éves helyi férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete, egy 19 éves szintén helybeli férfi ellen pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. február 18-án 14 óra körül Siklóson, a Tenkes utcában vitatkoztak, majd összeverekedtek. A 21 éves férfi ököllel megütötte vitapartnerét, aki először egy karóval, majd egy bozótvágó késsel támadt a férfira. A verekedésben a 19 éves férfi könnyebben megsérült. A rendőrök a helyszínen mindkét férfit elfogták, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!