Bulvár-celeb

2021.08.18. 09:04

Egy sátortábort is elsöpört a vihar, egy gyerek meghalt

Komoly anyagi károkat, áramkimaradásokat okozott Szlovákiában a kedd hajnalban az ország jelentős részén végigvonuló vihar, amely elsöpört egy nyári tábort is, ahol egy gyermek meghalt és többen megsérültek – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az erős esőzésekkel és helyenként jégesővel kísért vihar sok helyütt fákat döntött ki, villany- és vasúti vezetékeket rongált meg, tönkretette a háztetőket, a lezúduló esővíz pedig számos családi ház pincéjét öntötte el. A vihar következtében országszerte ideiglenesen több tízezer háztartás maradt áram nélkül és a károk elhárítása idejére több helyütt autóbuszjáratokkal kellett helyettesíteni a vonatjáratokat.

A vihar Turcsek (Turcek) település közelében gyakorlatilag elsöpört egy nyári sátortábort.

A gyerektáborban, ahol 104 gyerek tartózkodott, heten megsérültek, egy hétéves gyermek pedig életét vesztette, az első jelentések szerint villámcsapás következtében.

A Stubnyafürdő (Trencianske Teplice) és Besztercebánya között lévő tábort evakuálták, több gyermeket kórházba szállítottak, az ő állapotuk a szlovák hírügynökség jelentése szerint stabil.

A legnagyobb károkról az ország középső részén lévő besztercebányai megyéből érkeztek jelentések. Besztercebánya város, rendkívüli helyzetet hirdetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!