katasztrófavédelem

2018.04.24. 16:30

Elismeréseket adtak át az V. Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői pénteken elismeréseket adtak át a Baranya Megyei Önkormányzat Dísztermében az V. Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke megköszönte a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját és kiemelte, hogy a megye közbiztonsága és közrendje kiegyensúlyozott.

A köszöntő után Dakos József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 85, Mácsai Antal tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pedig 19 kollégát részesített elismerésben. Ezt követően a jelenlévők a Vivat Bacchus Énekegyüttes színvonalas műsorát hallgatták meg.

A 2018. évi Tűzoltóság Napja alkalmából a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, dicséretben és jutalomban részesítette, munkavégzése során nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréséül, az igazgatóság megyei állományából:

Lengyel András László tűzoltó őrnagyot,

Hochrein Balázs tűzoltó századost,

Mészáros Ferenc közalkalmazottat,

Jung Péter kormánytisztviselőt.

a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából:

Péter Attila tűzoltó törzszászlós urat,

Vakaró András Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester urat,

Pammer Norbert tűzoltó törzsőrmester urat.

a Komlói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából:

Szabó Csaba tűzoltó főtörzsőrmester urat,

Czikla Márk tűzoltó őrmester urat,

Herke Milán János tűzoltó őrmester urat.

a Siklósi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából:

Viola Tibor tűzoltó főtörzszászlós urat,

Juhász Roland tűzoltó főtörzsőrmester urat,

Mudra József tűzoltó főtörzsőrmester urat.

a Szigetvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából:

Peti István tűzoltó főtörzsőrmester urat,

Brunner Árpád tűzoltó törzsőrmester urat,

Sebők Andor tűzoltó őrmester urat.

a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából:

Várda Zoltán Imre tűzoltó főtörzsőrmester urat,

Gayer Norbert tűzoltó törzsőrmester urat,

Fülöpp Csanád Sándor tűzoltó főtörzsőrmester urat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!