szakmaiság

2018.06.16. 17:23

Hatósági nap az igazgatóságon – Gyulladhat-e a napelem?

A helyi hatósági tevékenységet végző állomány integrált hatósági továbbképzésén az iparbiztonsági, tűzoltósági és polgári védelmi szakemberek, a katasztrófavédelmi megbízottak, a hatósági osztály és a vízügyi hatóság munkatársai valamint a főügyelet állománya is részt vett. Kiemelt témaként a napelemek tűzvédelme volt középpontban.

bama.hu (forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

rövidesen elkészül a Campus épület parkolójában a Szolnoki Főiskola eddigi legnagyobb, 594 darab napelem táblát tartalmazó, villamos energiát termelő erőműve.

A szakmai napot Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitotta meg.

Először a napelemes rendszerek tervezéséről, felépítéséről, kivitelezéséről tartott előadást Beke Béla, aki Techniq 2000 Kft. képviseletében érkezett hozzánk. Kitért még többek között a napelemes rendszerek villámvédelmére és szakaszolási lehetőségeire is.

Latyák Csaba tűzoltó őrnagy előadásában a napelemek tűzvédelmét a hatóság szemszögéből mutatta be, Arató Gábor tűzoltó százados a szolgáltatás felügyeleti ismeretekről számolt be, Fischer András tűzoltó alezredes pedig ismertette a tűzvédelem szakterület aktualitásait.

A délután szekcióülésekkel és szakmai konzultációkkal folytatódott. A hatósági szekció résztvevőinek mind tűzvédelmi, mind pedig a vízügyi felügyeleti ellenőrzésekre kiterjedő gyakorlati képzése következett.

Az iparbiztonsági szekcióban a veszélyes üzemek technológiai felülvizsgálatára és a veszélyes üzemek külső alvállalkozóinak tapasztalatainak megismerésére tértek ki. A polgári védelmi, tűzoltósági és főügyeleti szekció keretein belül az aktualitásokról beszéltek az érintettek.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!