Letartóztatás

2018.08.16. 10:12

Milliókat zsákmányolt betöréssel a visszaeső nehézfiú

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy pellérdi férfi letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt egy hónapra.

bama.hu

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. március 29. és 2018. augusztus 6. napjai közötti időszakban négy pécsi, illetve Pécs környéki szőlő- vagy lakóingatlanba tört be, és onnan több millió forint értékben, ékszereket, műszaki cikkeket, nagy értékű porcelánokat, különböző ruházati cikkeket és használati tárgyakat tulajdonított el. A gyanúsított által okozott rongálási kár is többszázezer forintra tehető.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, különös visszaeső. Ráadásul az ellene folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeket.

Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné a már kihallgatott, vagy kihallgatás előtt lévő személyek befolyásolásával, megfélemlítésével vagy tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így az véglegessé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!