vádemelés

2018.07.22. 09:39

Pénztárcát loptak egy mohácsi áruházban

Vádemelést javasol a Mohácsi Rendőrkapitányság. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. 07. 22., v – 08:59 Vádemelést javasol a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 56 éves vásárosdombói nő és egy 17 éves dunaszekcsői lány ellen, akik a gyanú szerint 2017. december 28-án egy mohácsi áruházban ellopták egy nő pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt. A sértett letette egy polcra a táskáját, majd ottfelejtette, és mire visszaért már hiányzott belőle a tárcája.

A rendőrök beazonosították, majd március 1-jén elfogták a két nőt, és előállították őket. A lány gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a pénztárcát az ismerőse vette ki a táskából, majd az áruházból kiérve kivette a pénzt, a pénztárcát pedig neki adta. A lány hazaérve elégette a benne lévő iratokat, a tárcát pedig használta. A rendőrök a lakásán megtartott kutatás során lefoglalták a lopott bukszát, majd visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Mohácsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!