rendőrség

2018.06.13. 10:11

Zsebtolvajokat fogtak egy pécsi áruházban

A pécsi rendőrök négy órán belül elfogták azt a két helyi nőt, akik egy idős asszony pénztárcáját lopták el egy pécsi áruházban.

bama.hu

Viszonylag új trükk a pénzváltós lopás: a húszezrest felváltani akaró tolvaj lecsap az elővett tárcára

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába június 12-én 10 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy az egyik pécsi áruházban ellopták egy asszony pénztárcáját. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a pénzét és az iratait tartalmazó tárcája a táskájából tűnt el.

A rendőrök négy órán belül beazonosították és 13 óra 50 perckor elfogták a lopással gyanúsítható két nőt, akiket előállítottak, majd kihallgattak gyanúsítottként. A 29 éves pécsi nő és társa, egy 27 éves szintén helyi nő a bűncselekmény elkövetését elismerték, és elmondták, hogy a tárcából kivették a pénzt, majd egy belvárosi kukába dobták azt. A pénztárcát – a benne lévő iratokkal együtt – a rendőrök lefoglalták.

A gyanúsítottak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság indított nyomozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!