Közélet

2006.12.14. 10:00

Drágább a karácsonyi menü

Pécs | Halászlé, beigli, szaloncukor. Néhány olyan dolog, amelyet a többség idén karácsonykor sem hagyna ki. Ha céltudatosan vásárolunk, olcsóbban juthatunk hozzá az alapanyagokhoz, finomságokhoz.

B. A. – K. F. – B. M. C. (Dunántúli Napló)

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Csorba István mohácsi halkereskedő kínálja méretes portékáját a pécsi vásárcsarnokban. A halak ára is megemelkedett a tavalyihoz képest (Fotó: Bezdán K.)
[/caption] – Az árakról nem adhatunk telefonon felvilágosítást – közlik a vonal másik végén az egyik pécsi bevásárlóközpont ügyfélszolgálatán, amikor a halpult árairól érdeklődünk civilként. Így, ha nincs éppen érvényes katalógusunk, vagy nem vagyunk internetközelben, autóba vagy buszra pattanhatunk, hogy megtudjuk, érdemes-e náluk vásárolnunk. Igaz, az áruház internetes portálja sem segít sokat. A keresőbe beütve a ponty szót, a találatok száma nulla. Az élő hal keresésre már sok mindent találunk, közte síkképernyős tévét és elemes terepjárót is.
Az idő pénz – mint tudjuk. Ennek ellenére időt nem kímélve felkerekedünk, hogy körbenézzünk a városban, piacokon és nagyáruházakban is. Így a ráfordított idővel valóban pénzt nyerhetünk, mert megtudhatjuk, hogy a karácsonyi bevásárlás elmaradhatatlan tételeit, és az extra dolgokat is hol, mennyiért szerezhetjük be.
Nem csak többet kell fizetnünk – mintegy tíz százalékkal – a kasszánál, ha kosarunkba ugyanazt pakolnánk mint egy évvel ezelőtt, de a vásárlás is tovább tart. Az áruházakban ugyanis már kora délután hatalmas a zsúfoltság, tán még nagyobb mint tavaly, az ünnepek előtt.

Élőhalat a piacon kívül csak a legnagyobb áruházakban kapunk, ott azonban lényegesen olcsóbban. A madárinfluenza pánik lecsengésével a szárnyashús ára is felfelé kúszott az utóbbi időben. A pulykahús ilyen tájt pedig nemcsak kelendőbb, de valamivel drágább is mint nem sokkal ezelőtt. Felsőcombot nagyjából nyolcszáz, mellfilét ezerkétszázért kapunk kilónként, egész pulykát nem találtunk.
A szaloncukor kínálat olyan hatalmas, hogy csak ízelítőt adhatunk belőle. Már 5-600 forintért is kapunk egy kilogrammnyi kimért édességet kisebb boltokban, míg a szépen csomagolt, prémium kategóriás termék egy kilogrammja 2500-3000 forint is lehet.

Karácsonyi kínálat a piacokon, nagyáruházakban

Árak: Termék - Piac - Nagyáruház

mák 700-750 forint/kg 580-720 forint/kg

dió 800-1000 forint/kg 1300-2000 forint/kg

mandula 1800-2000 forint/kg 3000-3800 forint/kg

mogyoró 2800-3000 forint/kg 3500-4200 forint/kg

gesztenye 400-450 forint/kg 450-500 forint/kg

naspolya 250-300 forint/kg -

narancs 220-300 forint/kg 170-300 forint/kg

mandarin 220-350 forint/kg 200-300 forint/kg

banán 200-280 forint/kg 250-350 forint/kg

citrom 220-250 forint/kg 240-260 forint/kg

grapefruit 200-250 forint/kg 220-260 forint/kg

ananász 200-220 forint/darab 250-350 forint/darab

alma 100-200 forint/kg 140-500 forint/kg

kiwi 250-300 forint/kg 300-350 forint/kg

füge 180-200 forint/csomag 130-180 forint/csomag

datolya 180-200 forint/csomag 130-180 forint/csomag

aszalt szilva 1300-1500 forint/kg 1500-1600 forint/kg

sütőtök 100-120 forint/kg -

méz 800-1200 forint/kg 900-1900 forint/kg

savanyú káposzta 250-280 forint/kg 260-430 forint/kg

lencse 300-400 forint/kg 500-900 forint/kg

élő ponty 800-850 forint/kg 500-560 forint/kg

tisztított ponty 1000-1200 forint/kg 800-2000 forint/kg

keszeg 550-580 forint/kg 500-530 forint/kg

kárász 550-580 forint/kg 500-530 forint/kg

édesvízi süllő 1600-1700 forint/kg 1800-1900 forint/kg

amur 550-600 forint/kg 900-1400 forint/kg

afrikai harcsa 1500-1800 forint/kg 900-1200 forint/kg

törpeharcsa 800-850 forint/kg -

Forrás: DN-adatgyűjtés

Hogyan lehet kikerülni az élelmiszercsapdákat?

Dr. Vass Péter megyei főállatorvos szerint a hamisított, átdátumozott, lejárt szavatosságú élelmiszereket nehéz kikerülni, de azért akadhat néhány jótanács. A legfontosabb: ismerős boltosnál kell vásárolni.

A különféle konzerveknél előírás, hogy letörölhetetlen módon dátumozzák, ezért gyanús ha a dátum vagy a környéke elmosódott.

Gondok lehetnek ha a csomagolt árukon lévő vonalkód és a vonalkódot tartalmazó öntapadós címke erősen kopott, a pénztárgép sem tudja leolvasni. Utalhat arra, hogy régen tették rá. Elgondolkoztató, ha több cetli van egymásra ragasztva.

Fagyasztott áruknál figyelmeztető jel, ha a benne lévő húsféleség a színét erősen elvesztette, jégszemcsék zörögnek benne. Gyanút kelthet a csomagolt húsoknál az ecetszag is, mivel a boltokban előfordul, hogy ecettel mossák át a húst, hogy frissebbnek tűnjön.

Érdemes megnézni, nem látszik-e a felirat mellett más dátum lenyomata is a csomagoláson. A festéket ugyan el lehet tüntetni az acetonnal, de előfordulhat, hogy a csomagolásba nyomódva, halványan látszik még az eredeti lejárati dátum is.

Kétszáz veszélyes égőfüzér tiltólistán

Évente ötven-hatvannal bővül a veszélyes és betiltott karácsonyi égőfüzérek listája. A baranyai fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársa, Folkmann Miklós elmondta, már közel kétszázról tudnak, amelyeket a www.fvf.hu honlapon meg is találunk.

Hozzátette, a szezonális termék ilyenkor elárasztja a piacokat, boltokat, de névtelen égősort nem szabad megvenni. Éppúgy érdemes megnézni, hogy a vezeték két szála közösen és alaposan szigetelt-e, vagy, hogy a dugvillák rendelkeznek-e érintésvédelmi „szigetelő-harisnyával”.

Fontos, hogy a füzér legalább 230 Voltos feszültségre legyen méretezve, és hogy a termékismertetőben a hazai forgalmazót is feltüntessék.

A közelmúltban a felügyelőség munkatársai – szintén az ünnepekhez kötődően – a szezonális édességeket ellenőrizték a piacokon, a boltokban és a bevásárlóközpontokban. A hatóság az üzletek 88 százalékában talált valamilyen – jellemzően a termék tájékoztatójával kapcsolatos – hiányosságot. Elvétve előfordult, hogy az ismertetőben szereplő összetétel nem egyezett meg a valóssal. Összesen 1,3 millió forint bírságot szabtak ki.

Drágább lett a fenyőfa is idén

Néhány napja megérkeztek az első fenyőfaárusok is Pécsre, illetve a megye nagyobb városaiba, a napokban minden hagyományos, és az utóbbi években kedveltté vált karácsonyfa árusító helyen kaphatóak lesznek az örökzöldek.

Már tavaly is arról számolhattunk be, hogy a fenyőfa vásárlásnál igazából a méterár csak irányadó lett, a fáknak darabáruk van. Ez most is így van, a karácsonyt megelőző néhány napban pedig végképp ezt tapasztalhatjuk majd. Annyi azonban elmondható, hogy az árusok most is azt mondják, nem érdemes kivárni a végsőkig senkinek, mert nem lesz olcsóbb a fa, csak a legszebb példányokról maradhatunk le. A fenyő mintegy tíz százalékkal drágult a múlt évhez képest.

A lucfenyőt 1300-1800, az ezüstfenyőt 2500-3500, a normann fenyőt 3500-5500 forintért kínálják méterenként.

A múlt évhez hasonlóan idén is a Praktiker áruháznál bérelhető cserepes karácsonyfa. Idén négyszáz darabot kínálnak hétfőtől, nyitvatartási idejük alatt. A visszaváltásra december 28-a és január 2-a közt kell sort keríteni. A földlabdás fákat 3600-4500 forintért adják, és 2000-2600 forintért váltják vissza.

B. A. – K. F. – B. M. C. (Dunántúli Napló) Karácsonyi kínálat a piacokon, nagyáruházakban Árak: Termék - Piac - Nagyáruház

mák 700-750 forint/kg 580-720 forint/kg

dió 800-1000 forint/kg 1300-2000 forint/kg

mandula 1800-2000 forint/kg 3000-3800 forint/kg

mogyoró 2800-3000 forint/kg 3500-4200 forint/kg

gesztenye 400-450 forint/kg 450-500 forint/kg

naspolya 250-300 forint/kg -

narancs 220-300 forint/kg 170-300 forint/kg

mandarin 220-350 forint/kg 200-300 forint/kg

banán 200-280 forint/kg 250-350 forint/kg

citrom 220-250 forint/kg 240-260 forint/kg

grapefruit 200-250 forint/kg 220-260 forint/kg

ananász 200-220 forint/darab 250-350 forint/darab

alma 100-200 forint/kg 140-500 forint/kg

kiwi 250-300 forint/kg 300-350 forint/kg

füge 180-200 forint/csomag 130-180 forint/csomag

datolya 180-200 forint/csomag 130-180 forint/csomag

aszalt szilva 1300-1500 forint/kg 1500-1600 forint/kg

sütőtök 100-120 forint/kg -

méz 800-1200 forint/kg 900-1900 forint/kg

savanyú káposzta 250-280 forint/kg 260-430 forint/kg

lencse 300-400 forint/kg 500-900 forint/kg

élő ponty 800-850 forint/kg 500-560 forint/kg

tisztított ponty 1000-1200 forint/kg 800-2000 forint/kg

keszeg 550-580 forint/kg 500-530 forint/kg

kárász 550-580 forint/kg 500-530 forint/kg

édesvízi süllő 1600-1700 forint/kg 1800-1900 forint/kg

amur 550-600 forint/kg 900-1400 forint/kg

afrikai harcsa 1500-1800 forint/kg 900-1200 forint/kg

törpeharcsa 800-850 forint/kg -

Forrás: DN-adatgyűjtés Hogyan lehet kikerülni az élelmiszercsapdákat? Dr. Vass Péter megyei főállatorvos szerint a hamisított, átdátumozott, lejárt szavatosságú élelmiszereket nehéz kikerülni, de azért akadhat néhány jótanács. A legfontosabb: ismerős boltosnál kell vásárolni.

A különféle konzerveknél előírás, hogy letörölhetetlen módon dátumozzák, ezért gyanús ha a dátum vagy a környéke elmosódott.

Gondok lehetnek ha a csomagolt árukon lévő vonalkód és a vonalkódot tartalmazó öntapadós címke erősen kopott, a pénztárgép sem tudja leolvasni. Utalhat arra, hogy régen tették rá. Elgondolkoztató, ha több cetli van egymásra ragasztva.

Fagyasztott áruknál figyelmeztető jel, ha a benne lévő húsféleség a színét erősen elvesztette, jégszemcsék zörögnek benne. Gyanút kelthet a csomagolt húsoknál az ecetszag is, mivel a boltokban előfordul, hogy ecettel mossák át a húst, hogy frissebbnek tűnjön.

Érdemes megnézni, nem látszik-e a felirat mellett más dátum lenyomata is a csomagoláson. A festéket ugyan el lehet tüntetni az acetonnal, de előfordulhat, hogy a csomagolásba nyomódva, halványan látszik még az eredeti lejárati dátum is. Kétszáz veszélyes égőfüzér tiltólistán Évente ötven-hatvannal bővül a veszélyes és betiltott karácsonyi égőfüzérek listája. A baranyai fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársa, Folkmann Miklós elmondta, már közel kétszázról tudnak, amelyeket a www.fvf.hu honlapon meg is találunk.

Hozzátette, a szezonális termék ilyenkor elárasztja a piacokat, boltokat, de névtelen égősort nem szabad megvenni. Éppúgy érdemes megnézni, hogy a vezeték két szála közösen és alaposan szigetelt-e, vagy, hogy a dugvillák rendelkeznek-e érintésvédelmi „szigetelő-harisnyával”.

Fontos, hogy a füzér legalább 230 Voltos feszültségre legyen méretezve, és hogy a termékismertetőben a hazai forgalmazót is feltüntessék.

A közelmúltban a felügyelőség munkatársai – szintén az ünnepekhez kötődően – a szezonális édességeket ellenőrizték a piacokon, a boltokban és a bevásárlóközpontokban. A hatóság az üzletek 88 százalékában talált valamilyen – jellemzően a termék tájékoztatójával kapcsolatos – hiányosságot. Elvétve előfordult, hogy az ismertetőben szereplő összetétel nem egyezett meg a valóssal. Összesen 1,3 millió forint bírságot szabtak ki. Drágább lett a fenyőfa is idén Néhány napja megérkeztek az első fenyőfaárusok is Pécsre, illetve a megye nagyobb városaiba, a napokban minden hagyományos, és az utóbbi években kedveltté vált karácsonyfa árusító helyen kaphatóak lesznek az örökzöldek.

Már tavaly is arról számolhattunk be, hogy a fenyőfa vásárlásnál igazából a méterár csak irányadó lett, a fáknak darabáruk van. Ez most is így van, a karácsonyt megelőző néhány napban pedig végképp ezt tapasztalhatjuk majd. Annyi azonban elmondható, hogy az árusok most is azt mondják, nem érdemes kivárni a végsőkig senkinek, mert nem lesz olcsóbb a fa, csak a legszebb példányokról maradhatunk le. A fenyő mintegy tíz százalékkal drágult a múlt évhez képest.

A lucfenyőt 1300-1800, az ezüstfenyőt 2500-3500, a normann fenyőt 3500-5500 forintért kínálják méterenként.

A múlt évhez hasonlóan idén is a Praktiker áruháznál bérelhető cserepes karácsonyfa. Idén négyszáz darabot kínálnak hétfőtől, nyitvatartási idejük alatt. A visszaváltásra december 28-a és január 2-a közt kell sort keríteni. A földlabdás fákat 3600-4500 forintért adják, és 2000-2600 forintért váltják vissza. Csorba István mohácsi halkereskedő kínálja méretes portékáját a pécsi vásárcsarnokban. A halak ára is megemelkedett a tavalyihoz képest (Fotó: Bezdán K.) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!