Közélet

2007.05.04. 09:12

Uránváros is új arcot kap

Pécs | Több fontos, a város jövőbeni képét alapvetően meghatározó döntést hozott tegnap a pécsi közgyűlés: tervpályázatot írnak ki például a Tettye és Uránváros megújítására.

Nyaka Szabolcs (Dunántúli Napló)

Zsolnay-szobor: soha többé deszkapalánkot

Amint arról már lapunkban beszámoltunk, összeállt a forrás a Zsolnay-szobor felújítására. Soó László, a költségvetési bizottság elnöke előterjesztésére a közgyűlés elfogadta a felújítási programot, egyben felhatalmazta a gazdasági bizottságot a lebonyolítással. A munka ugyanis meglehetősen öszszetett, az örökségvédelmi hatósággal is folyamatosan egyeztetni kell, s több szerződést is kell kötni – erre pedig a közgyűlés szüneteiben nem volna lehetőség. Abban bíznak, hogy a szobor felállításának októberi 100 éves jubileumára így is megújulhat az alkotás.

Dévényi Sándor képviselő emellett egy érdekes felvetést is tett: ha meg is újul októberre a szobor, a fagyveszély miatt hamarosan újra deszka mögé kell rejteni, hasonlóan több más műalkotáshoz. Azt javasolta, dolgozzanak ki másféle megoldást a téli hónapokra, Salzburgban például üveggel védik a köztéri műveket, így láthatóak maradnak. Tasnádi Péter közölte, valóban javaslatot kell tenni erre a problémára, ezt kérik a városüzemeltetési cégtől.Újabb szakaszához érkezett a 2010-es európai kulturális fővárosi program, ez a rész ráadásul, mint Gonda Tibor alpolgármester fogalmazott, talán a leglátványosabb, mindenkit érintő terület: a közterek megújítása. Erre összességében mintegy 7,4 milliárd forintos keretet állítanak be. Tegnap a testület úgy döntött, tervpályázatot írnak ki a Tettye, valamint az Uránváros egyes részeinek megújítására.

A Tettyén a legfőbb cél a mintegy 45 ezer négyzetméteres park újjáélesztése, a romok és a szabadtéri színpad felújítása. A Havi-hegyre panorámasétányt alakítanának ki, de szóba került a felszín alatti vízfolyások felhozatala, ami szintén üde színfoltja lehetne a területnek. Ha minden jól halad, már 2008-ban megkezdődhetnek a munkák. Gáspár Gabriella, a terület fideszes képviselője több kérdést is megfogalmazott, például a Barátúr utcai partfal állapotát vagy az Ágoston téri romok bemutathatóságát firtatta. Gonda Tibor szerint ezekre a felvetésekre is odafigyelnek. Dévényi Sándor, az Összefogás Pécsért képviselője elmondta, jónak tartja a tervpályázat kiírását szakmai alapon, s bízik abban, magas színvonalú munkákból lehet majd válogatni.

Ugyancsak tervpályázatot írnak ki e programban az Uránváros több pontjának megújítására, így például az Uránbányász térre, a Szilárd Leó parkra, a 17 emeletes előtti térre. Gonda Tibor alpolgármester megnyugtatta az ott élőket: nem akarják gyökeresen átformálni ezt a városrészt, hanem európai léptékkel is élhető, esztétikus közösségi tereket akarnak kialakítani. Dévényi Sándor felvetette: örömteli, hogy ez az újkori, a pécsieknek kedves városrész is bekerült a programba, de attól tart, alacsony a tervpályázat díjazása, így kisebb lesz az érdeklődés. Gonda Tibor ezután közölte, valóban meg kell emelni az összeget, így a pályaművek díjazására és megvételére az eredeti három helyett ötmillió forint juthat. Az elképzelések szerint egyébként itt szintén jövőre megkezdődhetnének a tényleges munkák.

Dévényi Sándor képviselő emellett egy érdekes felvetést is tett: ha meg is újul októberre a szobor, a fagyveszély miatt hamarosan újra deszka mögé kell rejteni, hasonlóan több más műalkotáshoz. Azt javasolta, dolgozzanak ki másféle megoldást a téli hónapokra, Salzburgban például üveggel védik a köztéri műveket, így láthatóak maradnak. Tasnádi Péter közölte, valóban javaslatot kell tenni erre a problémára, ezt kérik a városüzemeltetési cégtől. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!