Közélet

2008.02.21. 07:20

A barcsi szocialista polgármester lehet Wekler utóda

A Dél-dunántúli Regionális Tanács csütörtöki ülésének napirendjén többek között szerepel a testület elnökének megválasztása is. Lapunk információi szerint a posztra az egyetlen jelölt Feigli Ferenc, Barcs polgármestere lesz.

M. B.

A politikus érdeklődésünkre annyit mondott, ha megkapja a bizalmat, elfogadja a felkérést. További kérdéseinket azzal hárította el, „hogy csütörtökön úgyis minden kiderül”.

Amint az ismert, a korábbi elnök, a szabad demokrata Wekler Ferenc novemberben lemondott. A környezetvédelmi minisztérium ezt követően a politikus helyére Kocsis Imre Antalt delegálta a tanácsba. A volt szekszárdi SZDSZ-s polgármester kinevezése némi meglepetést okozott, korábban több baranyai személy neve is felmerült, közöttük Bretter Zoltáné. Kocsis Imre Antal tanácsbéli tagságának bejelentését követően – úgy tudjuk – felmerült az is, hogy őt jelölik az elnöki posztra. A jelek szerint azonban mégsem liberális, hanem szocialista vezetője lehet a tanácsnak, ez vélhetően kormányszintű, koalíciós alku eredménye. A kormánykoalíciót alkotó pártok képviselőinek, a minisztériumi megbízottakkal együtt megvan a szavazattöbbségük a tanácsban, azaz az ellenzék nélkül is határozhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!