Közélet

2008.02.21. 12:40

Feigli és Kocsis vezeti Wekler után a DDRFT-t

Megválasztották csütörtökön a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács új vezetőit. A poszton a korábban lemondott Wekler ferenc helyét Feigli Ferenc, Barcs MSZP-s polgármestere foglalta el, az SZDSZ-es Kocsis Imre Antal társelnökségével.

(bsa)

A tanács egyetlen ellenszavazattal támogatta Feigli Ferenc jelöltségét, bár korábban hosszas vita zajlott a pozíció betöltéséről. A barcsi polgármester mellett Kocsis Imre Antal, a korábban Szekszárdot 16 évig vezető politikus kapta a társelnöki tisztséget.

A döntést az ellenzák üdvözölte, mivel szerintük a régóta húzódó utódlási procedúra miatt a tanács nem tudott érdemi munkát végezni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács korábbi elnöke, a szabad demokrata Wekler Ferenc novemberben lemondott, a családját és személyét ért támadásokra hivatkozva. A környezetvédelmi minisztérium ezt követően a politikus helyére Kocsis Imre Antalt delegálta a tanácsba, az elnöki poszt várományosai közt több baranyai paolitikus neve is felmerült, közöttük Bretter Zoltáné és Tasnádi Péteré.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!