Közélet

2008.12.13. 13:56

Folytatódik az intézmények összevonása, spórol Mohács

A Duna-parti város képviselő-testülete a napokban fogadta el a jövő esztendőre szóló költségvetés tervezetét. Az önkormányzatoknak járó kevesebb központi forrás, valamint a gazdasági válság hatásai miatt több takarékossági intézkedést is tartalmaz a koncepció.

M. B.

– Várhatóan 150 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a város, mint idén – vázolta a helyzetet az ülésen Szekó József, Mohács polgármestere. – A kiadások csökkentése érdekében az önkormányzat további, az intézmények gazdaságosabb működtetését elősegítő lépéseket is tesz – tette hozzá.

Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy az általános iskolák idei összevonása után jövőre az óvodákat, a bölcsődét és a zeneiskolát is egy intézménybe integrálják.

A polgármester kezdeményezésére csökkentik a város jelenleg nyolcszázmillió forintos folyószámla-hitelkeretét, mivel anélkül, hogy egy forintot is igénybe vennének, éves szinte hatmilliót emésztene fel jövőre csak az, hogy a bank biztosítja ezt a lehetőséget.

A költségek csökkentése érdekében várhatóan vállalkozót keresnek a havonta milliós veszteséget termelő mozi üzemeltetésére.

A kurtítás részeként megszüntetik a révátkelésnél kedvezményre jogosító Mohács kártyák egyik fajtáját. Az önkormányzat a jövedelmi és szociális helyzet alapján kétféle típust bocsátott ki a kártyákból. A sárga színűre a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a kisnyugdíjasok, a rokkantsági járadékosok, a fogyatékkal élők jogosultak – nekik a személyjegyből 60, a kerékpár- és gépkocsijegyből 30 százalékos kedvezmény jár. A most megszüntetendő kék színű kártyát az előbb felsoroltakhoz nem tartozó mohácsiak kérhették, ők a személy- és a gépkocsijegyből 30, a kerékpárosból 20 százalék kedvezményben részesültek.

Címkék#mohács

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!