Közélet

2009.12.23. 23:48

Eltűnt a Siklóson és Harkányban fejlesztéseket ígérő cég

Nagyívű tervekkel állt elő a budapesti OK Consulting Kft. Siklóson és Harkányban is a múlt évben, ám mára biztosnak tűnik, nem lesz semmi az ígéretekből.

Babos Attila

„Az év végéig kell kifizetnie a 120 millió forintos vételárat a T and H Kft.-nek, ha ezt nem teszi meg, akkor új helyzet áll elő, de úgy gondolom, még ebben az esetben is megvalósítják azt a több száz millió forintos lakóparkberuházást, amely az ősszel indult Harkányban” – nyilatkozta lapunknak Bédy István polgármester. Arról a telekről van szó, ahol korábban a nyáron lebontott polgármesteri hivatal állt, s ahol a tervek szerint két lakóparkot, egy panziót, és az új városházát is felépítenék. Az összberuházás elérheti a másfél milliárd forintot is. A polgármesteri hivatal – mondja Bédy István – az egykori, de önkormányzati kézben lévő Stefáni panzióban működik ma is, szerinte a korábbinál sokkal jobb körülmények közt. A hivatalt szerinte amúgy is le kellett volna bontani előbb-utóbb, a mostani jó üzleti ajánlatot viszont nem akarták kihagyni.

A T and H-nak tehát az év végéig kell fizetnie, ám addig is rajtuk a sor, mondja Harkány polgármestere. Hiszen a szóban forgó, a mai napig önkormányzati, de a kötvénykibocsátás miatt jelzáloggal terhelt ingatlan tulajdonjogának visszaszerzésére hosszas tárgyalásokat folytattak a bankkal, mire végül 80 millió forintban sikerült megállapodniuk. Ezt Bédy állítása szerint december 30-ig ők rendezni fogják.

Két ok miatt kérdeztünk rá az üzletre. Az egyik, hogy úgy értesültünk, a T and H Kft.-ben vezetőként és tulajdonosként felbukkant Csomorné Orbán Krisztina is. Annak a budapesti OK Consulting Kft.-nek a vezetője, aki nem olyan régen Siklóson, egy önkormányzati bizottsági ülésen bejelentette, hogy eladta az OK-t. Azt a céget, amely előtte Siklóson és Harkányban is káprázatos fejlesztéseket ígért. Lapunk azonban úgy tudja, hogy nem egyszerű okból adták el az OK-t, hanem mert felszámolást kezdeményeztek ellene. Minderről természetesen szerettük volna megkérdezni Csomornét is, de az általunk ismert mobiltelefonszámon nem tudtuk elérni.

A másik ok, hogy eljutottunk az első lakópark – melynek építését az ősszel elkezdték Harkányban – generálkivitelezőjének alvállalkozójához is, a barcsi TTG Consulting Kft. ügyvezetőjéhez, Turnár Árpádhoz. Ő azt mondja, ma is bízik abban, hogy év végéig fizet nekik a generálkivitelező, de több mindent is furcsállt már. Például azt, hogy a megbízó, tehát a T and H Kft. egyelőre egy fillért sem tett bele a projektbe, ám banki ígérvényük állítólag van a finanszírozásra, amit azonban ő még nem láthatott, pedig alvállalkozóikkal együtt már több mint ötvenmillió forintos munkát elvégeztek saját költségen.

A laktanyára számos projektötlet megfogalmazódott

– Korábban sajnos több céggel is megjártuk, ezért az OK Consultinggal csak úgy kötöttünk szerződést, hogy az nekünk egy fillérbe sem kerül – mondja Marenics János, Siklós polgármestere. Az együttműködési megállapodásuk év végén jár le a céggel, de ez már csak formaság tulajdonképpen szerinte azóta, hogy Csomorné bejelentette, már nem tulajdona az OK. A laktanya hat hektáros területéért 150 millió forintot kért volna a város, amelyre számos ötletet kidolgozott az OK, de egyikből sem lett semmi mára. Volt szó szállodáról, golfpályáról, üzletközpontról is, hogy csak néhányat említsünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!