Közélet

2010.01.22. 07:42

Kitüntetést kaptak a komlói vállalkozók

A csütörtökön megtartott képviselő-testületi ülésen szinte valamennyi napirendi pontot egyhangúlag fogadott el a testület, és még ünneplésre is jutott idő.

K. E. I.

Két helyi vállalkozónak ugyanis dicsérő oklevelet adott át az önkormányzat. Hölbling Ferenc és Kálmán Róbert azért vehette át – Páva Zoltán távolléte miatt – dr. Szakács László alpolgármestertől az elismerést, mert a város karácsonyi díszkivilágítását főként nekik köszönhették a lakók.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, idén egymillió forintot adott össze több helyi és önkormányzati cég az ünnepi fényekre, amelyeket ők maguk szereltek fel a főutcán. 

 

Ezek is érdekelhetik