Közélet

2010.06.25. 10:04

Maratoni közgyűlés a nyári szünet előtt

Nem emelik a szemét- és a távhődíjakat, ám módosulnak az állattartási szabályok, és július 1-től életbe lépnek az új parkolási szabályok is.

Babos Attila

(A közgyűlésről percről-percre, élőben tudósítottunk - a részletes beszámolót itt olvashatja.)

Nem kétséges, hogy a legtöbbeket érintő, mindennapi, de valóban húsba vágó ügyekben egyértelműen pozitívan értékelhető döntéseket készítettek elő a városházán – és így szavazott a közgyűlés is. Elmarad ugyanis a régebben szokásos növekedés a szemétdíjaknál, amelyet idén is javasolt ugyan a hulladékkezelő szolgáltató a városnak. Ám a tárgyalások során abban állapodtak meg, hogy nem lesz most drágítás, mert az amiatt kimaradó bevételeket ki fogja tudni gazdálkodni a társaság.

Ennek ellenére is szavazni kellett az ügyben, amelyet el is fogadott minden frakció. Az ellenzék részéről azonban Tóth Bertalan, a szocialista párt közgyűlési frakcióvezetője abbéli reményét is kifejezte: ennek a döntésnek nem az lesz az ára, hogy majdan, az önkormányzati választások után nagymértékű drágítás következik. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere erre válaszul kijelentette, ilyenre sem a választás előtt, sem utána nem törekszik.

Ugyancsak nem emelkedik már az idén a lakossági távhődíj a Pétáv Kft. és a Pannon Hőerőmű Zrt. közt még 2008-ban megkötött szerződésnek megfelelő díjszámítás szerint. Ugyan a mostani gazdasági előrejelzés szerint 2011 első félévében akár 15 százalékot meghaladó mértékben is nőhet a hődíj, ami 10 százalék feletti lakossági díjnövekedést eredményezne, de ezt – ha az előrejelzések pontosak is lesznek –, mindenképpen tíz százalék alá kívánják szorítani a tárgyalásokon. Ha a most várt számok másként alakulnak majd, akár az is elképzelhető, hogy csökkenteni lehet a jövő évben a díjakat.

A hosszasra nyúlt napirend előtti felszólalásoknál az egyik legkomolyabb vitát megint csak a radarügy váltotta ki, amiatt a héten megjelent sajtóértesülés miatt, amely szerint a Hármashegyen épülne meg a lokátor. Kővári János, az ÖPE frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs döntés az ügyben.

A költségvetés módosításának vitájában kritikaként az hangzott el, hogy nem haladnak a terveknek megfelelően a városi ingatlanértékesítések, amelyek okaként a városvezetés oldaláról a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetet okolták. Ám azt is hozzátették: ez nem lehet ok arra, hogy elkótyavetyéljék a városi vagyont.

Elfogadták az állattartási rendelet módosítását is. Amint arról a Dunántúli Napló korábban is írt, júliustól a szomszédok nagyobb beleszólást kapnak abba, hogy ki, milyen állatot tarthat otthonában. Így akkortól, ha valaki társasházban veszélyes illetve nagytestű ebet, avagy két kistestű kutyát tartana, ahhoz már nem csak a lakók többségének és a közvetlen falszomszédok kétharmados hozzájárulása kell, de az alsó és felső lakóké is. Egy kistestű kutya esetében továbbra sincs korlátozás. A rendelet nem visszaható érvényű, azaz a jelenleg is a lakásban tartott ebeket már nem érinti.

A közgyűlés döntött a Zsolnay-gyár 49 százalékos részvény-pakettjének eladásáról is: a szocialista és szabaddemokrata képviselők ellenszavazatai mellett elfogadta a budapesti székhelyű vevő ajánlatát.

Parkolási változások

Júliustól új parkolási rendelete van Pécsnek, a javaslatot nagy egyetértéssel szavazták meg. A szocialisták szerették volna, ha „a korábban elhangzott ígéreteknek megfelelően” csökkentették volna a parkolózónákat is. Kővári Jánosnak, az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetőjének tetszett az előterjesztés és az az irány, amelyet az kiszab. Ám javasolta, hogy a legközelebbi rendeletmódosításkor gondoljanak arra, hogy az egészségügyi intézmények közelében olyan területeket is kijelöljenek, ahol ingyen vagy kedvezményesen parkolhatnának a betegek. Lapunk a héten írt arról, hogy az új rend szerint számos módon változnak a parkolási szabályok. Az egyik legfontosabb, hogy az első zóna kivételével – és szombaton a vásárcsarnoknál lévő parkolóhelyek kivételével – csak hétfőtől péntekig és este ötig kell fizetni a leállásért.

Vezetőket keresnek

Tegnap elfogadták a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Kulturális Központ új vezetőinek megválasztását célzó pályázatot, amelynek oka, hogy az idén lejárnak a határozott idejű megbízások. Gonda Tibor szocialista képviselő a színházat érintő pályázattal kapcsolatban kijelentette, hogy a pécsi teátrum, különösen az utóbbi években – szakmailag – sikert sikerre halmoz, amit a POSZT-eredmények is bizonyítanak. Ezt szerinte akár meg is törheti egy esetlegesen rosszul elbírált pályázat.

Közalapítványok alkonya

Két pécsi közalapítvány, a Környezetünkért, illetve a Megyervárosi Sport és Szabadidőközpont Közalapítvány megszüntetését is megszavazta a közgyűlés. Az indoklás szerint a közalapítvány mint forma már nem korszerű, nem lehet megfelelő pályázati forrásokat szerezni a működtetésére – feladatukat új civil szervezetek vehetik át. A szocialisták szerint nem volt kényszer arra, hogy egyik napról a másikra kellene ezeket megszüntetni, és kívánatosabb lett volna egy, az összes hasonló szervezetről szóló javaslat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!