Közélet

2010.07.03. 11:01

Megújult a pécsi Konzum homlokzata is

A foci-vébé alatt az érdeklődők már kiülhettek a megújult Kossuth térre, a kerthelyiségekbe, s igazán „belakhatták” a belvárosi agórát.

Nyaka Sz.

Az arra járók észrevehették, hogy nemcsak az okmányiroda, a fül-orr-gégeklinika homlokzata szépült meg a környéken, hanem a Konzum áruházé is. Ez utóbbi azonban nem része az EKF-es beruházásnak.

Horváth Mária, a Konzum Nyrt. illetékese lapunknak elmondta, tavaly októberben kezdődtek a munkálatok, s a közelmúltban fejeződtek be. Ez alatt a teljes homlokzat új, a környezetbe illő színű és formájú burkolatot kapott, s kicserélték a nyílászárókat is.

Horváth Máriától megtudtuk, a komoly, városképileg is fontos beruházáshoz európai uniós támogatást is nyertek, öszszesen 200 ezer eurót, a pályázat idején ez mintegy 53,2 millió forintnak felelt meg. A homlokzat teljes munkálata azonban ennél jóval többe, 155 millióba került. Az épület felújítása során átalakították az áruház földszintjét és alagsorát, s étterem, cukrászda, patika is nyílt az alsó szinten.

Miután 2006-ban befejeződött a Konzum irodaházi részének a felújítása, amely során az épületrész modern külsőt kapott, így elmondható, hogy az egész ingatlan felújítása teljesen lezárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!