Közélet

2010.11.23. 08:17

Olcsóbb lesz a hókotrás - a Biokom felel a takarításért

Visszavonta a Pécs Holding a hóeltakarításra kiírt közbeszerzési pályázatot, amelyben eredetileg egy hete kellett volna eredményt hirdetni. A síkosságmentesítésért BIOKOM felel, de szerepet kap a BS-Axis is. A héten havazhat.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Fel sem bontották a városi hóeltakarításra kiírt közbeszerzésre érkezett pályázati anyagot a Pécs Holdingnál hétfőn, a városi vagyonkezelőnél ugyanis visszavonta ajánlatát – tájékoztatta lapunkat Simon István, a Holding koordinációs irodájának vezetője. Megtudtuk, a Holding szakértői nem javasolták a lépést, mivel eredetileg határozatlan időre, hosszú távra tervezve, és 90 napos felmondási idővel szerettek volna szerződést kötni. A pécsi közgyűlés azonban november 4-ei ülésén arról döntött, hogy a városüzemeltetési feladatokért, köztük a téli hóeltakarításért is a BIOKOM Kft. felel januártól, így hosszú távra szóló döntést a Holding nem hozhatott ebben a kérdésben.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A konzorcium vezetője a BIOKOM Kft., két partnere közül az egyik Bögyös Sándor cége, a BS-Axis, a másik Guhr György pécsi egyéni vállalkozó
[/caption]

----------------------------------------------------------------------
November elején számoltunk be arról, hogy december elején áll szolgálatba az a cég, amely a megyeszékhely hóeltakarítási pályázatán a legjobb ajánlatot teszi. Szeptember végén kiderült, hogy közös megegyezéssel bontott szerződést a Pécs Holding Zrt. a téli síkosságmentesítést végző BS-AXIS Kft.-vel.
---------------------------------------------------------------------

Ugyanakkor hétfőn döntés született arról is, hogy a Holding december 31-ig a Pécs Síkosságmentesítési Konzorciumot bízza meg a feladattal. Valószínűsíthető, hogy január elseje után is e konzorcium felel majd Pécsett a hóeltakarításért. A konzorcium vezetője a BIOKOM Kft., két partnere közül az egyik Bögyös Sándor cége, a BS-Axis, amely az elmúlt években végezte a síkosságmentesítést Pécsett.

A harmadik fél Guhr György pécsi egyéni vállalkozó. A hármas szereposztás azt is jelenti, hogy három területre osztják fel a Pécset, amely a város reményei szerint hatékonyabb működést tesz lehetővé. A munkagépekbe műholdas követőeket szerelnek, és felépült egy fedett sótároló helyiség is, ami régóta hiányzott. Simon István főként azt emelte ki azonban, hogy a korábbiaknál akár felével kevesebbe is kerülhet a tél Pécsett. A rendelkezésre állási, vagy átalánydíj a fél évre szóló 20 milliós havi díj helyett mostantól kevesebb mint tízmillió havonta.

Szeptember vége óta nem a BS-Axis a „hóhányó”

Több mint egy hete, november 15-én bontották volna fel eredetileg a Pécs Holdingnál a hóeltakarítási pályázatra érkezett borítékokat, majd a határidőt a Holding módosította, egy héttel meghoszabbítva azt. A közbeszerzési eljárás előzményeivel többször foglalkoztunk. A Holding szeptember végén bontott szerződést az addig a városi hóeltakarítást végző BS-Axis Kft.-vel, melynek határozott idejű, 2014-ig élő szerződése volt a vagyonkezelővel.

A Pécs számára kedvezőtlen szerződés felmondásában fő szerepet játszott az indoklás szerint egy részletes belső vizsgálat. Az olyan apró, de fontos részleteket is feltárt a szerződésben és a napi gyakorlatban, melyek szerint túl gyenge ellenőrzési lehetőségei voltak a Holdingnak. A vagyonkezelőnél azt nyilatkozták, a közös megegyezéshez kemény, több hónapos tárgyalás-sorozat után jutottak el.

Holnaptól fagyhat, a hétvégén már havazás is lehet

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma országszerte ismétlődő eső, zápor várható. Napközben Baranyában erősen felhős lesz az ég, szórványosan számíthatunk kisebb esőre, záporra is. Éjszaka sűrű köd képződhet. A hét hátralévő részében fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, és mindenütt számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra. Helyenként előfordul zápor, a hegyekben hózápor is lehet.

A hétvégén Baranyában beborulhat, és többfelé várható csapadék is; eső, havas eső, havazás egyaránt lehet. Akár jelentős mennyiségű csapadék is várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2, -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 3, 9, majd 0, 5 fok között valószínű. Baranyában már holnap lehet fagy, és a héten napközben sem igen lehet 7-8 foknál enyhébb idő.

Babos Attila (Dunántúli Napló) A konzorcium vezetője a BIOKOM Kft., két partnere közül az egyik Bögyös Sándor cége, a BS-Axis, a másik Guhr György pécsi egyéni vállalkozó -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!