Közélet

2011.05.03. 12:52

Eldőlt: nem jár kártérítés a kirúgott Pécs2010-vezérnek

A Legfelsőbb Bíróság elutasította Mészáros András, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program volt főigazgatója keresetét, aki a 2008-as elbocsátása miatt ment perre a várossal. Mészáros 40 milliót követelt, helyette 1,7 milliós perköltséget hajtanak be rajta.

M. B., bama.hu

A Legfelsőbb Bíróságon zárult kedden Mészáros András, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program volt főigazgatójának kártérítési ügye - tájékoztatta a tájékoztatta a Dunántúli Naplót az alperes jogi képviselője.

Dr. Turi Attila, az egykori a Pécs2010 Menedzsment központ, ma jogutódként a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. jogi képviselője közölte: Mészáros felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak és elutasította a bíróság.

40 helyett 9 millió, majd semmi

A volt főigazgató a szerinte jogtalan elbocsátása miatt 2008-ban indított pert, 40 milliós kártérítést követelve a Pécs2010 Menedzsment Központtól. Az eljárás első fokon 2009 májusban zárult le, akkor kilencmillió forintot ítéltek meg számára. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett.

Az ítélőtábla tavaly októberben kihirdetett jogerős határozatában azonban úgy látta, hogy a munkáltatónak megrendült a bizalma Mészáros Andrásban, ez pedig alapos oknak tekinthető a megbízási szerződés felmondására. Ugyanakkor kötelezték Mészárost, hogy fizesse meg az 1,7 milliós perköltséget - ezt azóta sem tette meg az alperes jogi képviselője szerint.

A harmadik félidőt is elvesztette

– Az első félidőt én nyertem, a másodikat nem - nyilatkozta 2010 októberében a volt főigazgató a Dunántúli Naplónak. Mészáros hozzátette: elgondolkodtató, hogy néhány hónap alatt mi változott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!