Közélet

2011.05.16. 19:54

Pécsi elkerülő út: térképen több is van

Leghamarabb ősszel tudhatjuk meg, hogy a Kertváros tehermentesítésére milyen nyomvonalú és milyen hosszúságú elkerülő utat építenek – majd valamikor.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Mostanában biztosan nem épül meg az a valódi pécsi elkerülő út, amely akár Kacsótáig, akár Barcs irányába a horvát határig vezetne. Ám a Dunántúli Napló értesülései szerint azt az 1,8 kilométeres szakaszt sem kezdik el építeni egyhamar, amely Pécs Kertvárosát tehermentesíthetné, és mely egy korábbi terv szerint a Kacsótáig vezető szakasznak egy része lehetne.

Arról az 1,2 kilométeres szakaszról pedig végképp nincs most szó, amely az 1,8 kilométeres szakasz folytatásaként a nyugati elkerülő útra futna rá, és így nem csak Kertváros, de Pellérd felé sem lenne értelme kerülni.

Úgy tudjuk ugyanis, hogy a hangzatos politikai ígéretek ellenére azért nem álltak neki egyik fejlesztésnek sem, mert őszig még vizsgálják, melyik útvonalat lenne a legcélszerűbb támogatni, és annak megvalósításához szükséges forrásért pályázni az EU-nál. Mindeközben a Kacsótáig tervezett tehermentesítő út körül szinte befejeződtek az állami kisajátítások.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A kertvárosban élők már sokszor, sok fórumon hangoztatták, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a Kertváros átszelő Maléter Pál úton (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

Pécsett az elmúlt években minden valamire való politikus fontosnak tartotta, hogy megígérje: lesz igazi elkerülő útja a városnak, olyan, amelyet nem Maléter Pálnak hívnak, és nem a baranyai megyeszékhely egyik legsűrűbben lakott részén, a Kertvároson fut keresztül. A Maléter ugyanis ma gyakorlatilag összekötő szakasza a lakott területeket valóban elkerülő két pécsi tehermentesítő útnak, ezért az itt lakók zsúfoltsággal, és nagy terheléssel kénytelenek együtt élni nap mint nap.

Ígéretekkel tele volt tehát a padlás. Pécs akkor lélegezhetett fel, amikor Orbán Viktor miniszterelnök 2010 októberében, az őszi önkormányzati választások előtt úgy nyilatkozott, hogy az elkerülő utat „tekinthetik elintézett ügynek. A következő évi költségvetésben ez szerepelni fog. A helyzet tarthatatlan, ilyet nem lehet tenni egy várossal”.

Érthető tehát, hogy az autópálya lehetséges folytatásáról szóló, napokban megjelent cikkünk nyomán több olvasónk is érdeklődött arról, mit tudunk a Kertvárost elkerülő útról. Először a városházán próbálkoztunk, de azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nincs új információ. Annyit azonban nem hivatalosan sikerült megtudnunk: még az sem dőlt el, hogy pontosan milyen útszakasz megépítésére pályázhatnak.

Szavazzon a középső hasábban! Ön szerint melyik Pécset elkerülő útvonalat kellene megépíteni?

Annyi biztos, hogy Pécs azt a rövid, viszonylag kis pénzből és gyorsan megépíthető utat szorgalmazza, amely 1,8 kilométeres, és az autópálya lehajtóját kötné össze a Keszüi úttal. A pellérdiek gondját ez ugyan még mindig nem oldaná meg, de legalább kikerülné a Maléter Pál utat.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél csak annyit mondtak, hogy jelenleg a 6-os számú főút fejlesztésével kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány készül, amely elemzi az elkerülő út témakörét is. A tanulmány készítése az EU-s támogatás igénybevételének feltétele, és várhatóan 2011 őszén teszik le asz asztalra. Legkorábban tehát akkor tudhatjuk meg, hogy melyik útvonalat támogatja a kormány.

Minden jelenlegi útvonal csak átmeneti megoldás

Az M6/M60-as autópálya rendes elkerülő út nélküli megépítése miatt a Kertváros mellett Szentlőrinc és Pellérd is nehéz helyzetbe került. Szentlőrinc az addig is zsúfolt 6-os miatt, Pellérd pedig azért, mert félő volt, hogy a községen átvezető úton keresztül csenghet le az autópálya forgalmának egy jelentős része.

Ezen kitáblázással igyekezett segíteni a Közút. Úgy tudjuk, a Maléter Pál úton csak amiatt nem kezelhetetlen a helyzet, mert a sztráda átadásával kitiltották a nehéz gépjárműveket. A 7,5 tonnánál nagyobb teherszállítók Péterpuszta felé kerülhetnek, ám információink szerint a néhány éve megerősített út a jelenleginél nagyobb terhelést már nem bírja el, és csak ideiglenes megoldásnak lett kitalálva ez a kis kerülőút is.

A horvát határig, de legalább Kacsótáig kellene út

Dr. Győrvári Márk, Szentlőrinc polgármestere reméli, hogy Pécs is a nagy elkerülőútért lobbizik, és nem igazak azok az értesülések, miszerint a kevesebb mint két kilométeres szakaszért küzd, amely szerinte csak részleges megoldást jelenthet.

Az 1,8 kilométeres szakasz is a nagy elkerülő út része, ám önmagában nem szünteti meg Pécs és az autópálya zsákutca-jellegét. Felvetettük: miután az EU párhuzamosságokat nem finanszíroz, ha valóban megerősítik a 6-os utat, az elkerülőre jó eséllyel nem jut uniós pénz.

Győrvári Márk közölte, hogy a megerősítés önmagában a 6-os úton nem segít. Azt állami pénzből kellene majd javítani, de az autópályát legalább egy gyorsforgalmi úttal folytatni kellene a horvát határig Barcs felé, vagy legalábbis Kacsótáig kikerülve Pellérdet és Szentlőrincet is.

Babos Attila (Dunántúli Napló) A kertvárosban élők már sokszor, sok fórumon hangoztatták, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak a Kertváros átszelő Maléter Pál úton (fotó: Löffler Péter) A térképet nagyobb méretben is láthatja - kattintson! -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!