Közélet

2011.08.18. 10:13

Temetőben is dolgoznak közmunkára ítéltek Pécsen

Az év eleje óta már a pécsi temetőben is dolgoznak bírságuk és büntetésük miatt a jogerősen elítéltek.

B.A. (Dunántúli Napló)

„Mindhárom érintett szereplőnek hasznos az a kezdeményezés, amely alapján immár február óta dolgoznak elítéltek a pécsi köztemetőben” – nyilatkozta lapunknak Márfy Miklós, a Pécsi Temetkezési Kft. ügyvezetője. A közérdekű munkára ítélteknek így nem kell bírságot fizetniük, vagy leülniük jogerős büntetésüket, az államnak nem kell a börtönbüntetéssel járó anyagi terheket fizetnie, a temető pedig gyakorlatilag ingyen kap munkásokat, akik segítenek a kidobott koszorúk, virágok és szemét összegyűjtésében és a sírok gondozásában.

Ráadásul miután a kft. nyereségközpontú cég, így idén már közhasznú munkásokat sem foglalkoztathat, márpedig a korábbi években ilyen emberekkel egészítették ki a rendes állományt a sírkertben lévő tisztasági és zöldterületi munkák elvégzéséhez.

A közérdekűmunka-programot bonyolító Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatától tudjuk, hogy a megyeszékhelyen már hat munkáltatót vontak be a közérdekűmunka-büntetések végrehajtásába, és a kormányhivatal továbbiakban is reménykedik. A megyében idén a tavalyinál 258 fővel több, összesen 426 elítéltnek kell dolgoznia önkormányzatoknál, szervezeteknél.

Utóbbiak sorából kiemelkedik a pécsi Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért (KÉK) Egyesület, ahol a Melinda Park megújításából veszik ki részüket a közérdekű munkára ítéltek, valamint a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, ahol mintegy negyven elítélt gondozza a menhely parkját, tartja tisztán az állatok környezetét, sőt végez esetenként építőipari szakmunkát is.

A közérdekűmunka-büntetés kisebb súlyú bűncselekmények, legfeljebb 3 évi szabadságvesztésre ítélt elkövetőivel szemben alkalmazott, szabadságelvonással nem járó büntetési nem. A büntetés mértéke 42 és 300 óra között változhat. A munkabüntetés elsődleges célja a munkára nevelés és a közösségi jóvátétel. Pénzbeli megváltására az elítéltnek nincs lehetősége.

Sorsolják a helyeket

Az idei évben a Pécsi Köztemető északi és déli bejárati kapujánál lévő közterületre (a kijelölt, számozott helyekre) a halottak napi virág-, gyertya-, koszorúárusítási helyeket sorsolással osztják el, tájékoztatta lapunkat a BIOKOM Kft. A sorsolást a cég Siklósi úti székházában tartják szeptember 15-én, csütörtökön, délelőtt kilenc órakor. Mint megtudtuk, a sorsoláson azok vehetnek részt, akik a fenti helyre a kérelmeket írásban eljuttatják augusztus 20-ig a BIOKOM Kft. címére. A pályázók természetesen magánszemélyek, őstermelők és vállalkozók egyaránt lehetnek, árusítási időpontként azonban legalább öt napot kell kérelmezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!