Közélet

2011.09.27. 20:05

Kétséges, hogy pályára léphet-e a Pécs 2010

Egy előrehozott mérkőzéssel már megkezdődött a szezon a női kosárlabda NB I-ben, az első forduló meccseit azonban csak október 1-jén és 2-án játsszák. A Pécs 2010 vasárnap a Vasas-Csatához utazik, ha utazik. Addig ugyanis rendezni kéne a tartozását, s villámgyorsan igazolni kellene – mert az idő nagyon szorít.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Arra a kérdésre, hogy lesz-e bajnoki vasárnap a Vasas-Csata otthonában, jelen pillanatban senki sem tud válaszolni. Legfeljebb reménykedni lehet, hogy igen.

Ha lesz, akkor az csupa jót jelent a Pécs 2010 szempontjából. Ebben az esetben ugyanis az elmúlt idény ezüstérmese (részben vagy egészben) rendezte fennálló tartozását korábbi játékosa, Graziane de Jesus Coelho és ügynöke, Paolo Ronci felé, a FIBA feloldotta a klubot sújtó igazolási stopot, a hazai szövetségnél pedig villámgyorsan elintézték a kiszemelt játékosok szerződtetését és kiadták a versenyengedélyüket.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Küzdelem, még az Euroligában, Iványi Dalmával – most a hétvégi magyar bajnoki meccs is bizonytalan (fotó: DN)
[/caption]

Mindez első olvasatra nem is tűnik olyan kemény feladatnak, de ha belegondolunk, hogy hetek, hónapok, évek alatt nem sikerült rendezni a „sarat”, akkor már nem lehetünk túlzottan optimisták. Pedig az igazolási stop feloldásától nem sok választja el a Pécs 2010-et, vagyis nem kell zsáknyi pénzre gondolni.

-----------------------------------------------------------------
                        A jó forgatókönyv

* A pécsi klub még a héten elutalja a teljes tartozást
* Az ügynök meglátja számláján a temérdek pénzt, s örömében rögtön faxol a FIBA-nak, hogy minden rendben van
* A FIBA értesíti a hazai szövetséget, hogy az igazolási tilalom érvényét veszítette
* A hazai szövetség értesíti a megyei szövetséget, a Pécs 2010 leigazolhatja kiszemelt játékosait, akik megkapják versenyengedélyüket
* A Pécs 2010 legalább öt játékossal ki tud állni a Vasas-Csata elleni bajnokira
* Zseljko Djokics dacos együttese alaposan elpáholja ellenfelét
-------------------------------------------------------------------

A Dunántúli Napló biztos forrásból úgy értesült, hogy szeptember 15-ig 20 ezer eurót (mintegy 5,8 millió forint) kellett volna, december 15-ig pedig további 15 ezer eurót (4 millió 350 ezer forint) kellene utalni a brazil kosarasnak és ügynökének ahhoz, hogy őket végleg kifizessék. Mindez nem lehetetlen küldetés, más kérdés, hogy aggasztó, hogy a klub a szeptemberi részletet sem tudta időben összeszedni, ami csak egyet jelenthet: nincs pénz!

Ne feledjük továbbá, hogy akad még egy fogas kérdés! Egyelőre csakis az ügynökön múlik, hogy megelégszik-e a szeptemberi részlettel, és ha megkapja, kéri a pécsi klubot sújtó szankció feloldását, vagy ragaszkodik a teljes összeghez. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben természetesen az lenne a legoptimálisabb megoldás, ha a bajnoki rajt előtt egyben mindent kifizetnének – néhány napja lapunkban Iványi Dalma is úgy nyilatkozott, hogy ezt a megoldást szeretnék választani.

Kérdésünkre Rózsa Gábor ügyvezető igazgató nem tudta megmondani, hogy mikor fognak utalni, de megjegyezte, mindenki azon dolgozik a klubnál, hogy ezt mielőbb meg tudják tenni.

De jó lett volna napokkal, hetekkel, hónapokkal, évekkel ezelőtt megtenni!

-------------------------------------------------------------------
                       A rossz forgatókönyv

* A pécsi klub nem utal egy vasat sem
* A pécsi klub utal, de az ügynök füle botját sem mozdítja, nem jelzi a FIBA felé, hogy a várt pénz megérkezett – erre azért van némi sansz, elvégre évek óta hiába várt jogos pénzére, tehát biztosan nem a Pécs 2010 a kedvenc klubja
* Zseljko Djokics együttese nem tud igazolni, az első meccsen nem tud legalább öt kosarassal kiállni: a mérkőzést 20-0-val a Vasas-Csata javára írják jóvá
* Jövő héten sem történik változás, így a következő bajnokin ugyanez történik
* A harmadik mérkőzésen sem tud kiállni a Pécs 2010, ezért kizárják a bajnokságból
-------------------------------------------------------------------

Péntek éjjel is belefér

Felhívtuk Bodnár Pétert, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) ügyvezető igazgatóját, ugyanis az idő rövidsége miatt már az is kérdéses, az igazolási stop feloldása esetén a szükséges adminisztratív feladatokat egyáltalán el lehet-e végezni. Továbbá az iránt is érdeklődtünk, a brazil játékos ügynökét, Ronci urat kötelezi-e valamiféle szabály arra nézve, hogy azonnal jeleznie kell, ha megérkezik a várt pénz a számlájára, vagy a faxolás előtt még elmehet egy-két napra dorbézolni – kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a pécsieket.

– Én ezért jeleztem a Pécsnek, hogy amikor az utalás megtörtént, a lehető legtöbb fórum, így például a FIBA, az ügynök, a magyar szövetség felé jelezze ezt – mondta Bodnár Péter. – A FIBA nem fogja magától megszüntetni az igazolási tilalmat, nyilván meg fogja kérdezni az ügynököt is.

A bürokrácia útvesztői pedig nem jelenthetnek akadályt, ha sínen van az ügy, derült ki az ügyvezető szavaiból. Amint a FIBA-tól faxot kap a honi szövetség, egy perc alatt meg tudja nyitni az igazolás lehetőségét, s mindezt jelzi a megyei szövetségnek. Ott rögtön elkészítik az igazolásokat, míg a fővárosban a versenyengedélyekre „mondanak áment”.

– Persze jó lenne előre mindennel felkészülni. Mellesleg az sem baj, ha pénteken este tíz órakor jön a jelzés, akkor is elintézzük az igazolásokat. Megesett már, hogy hajnali kettőkor intéztem el egy játékos papírjait, és például akkor beszéltem Puerto Ricóval – mesélte Bodnár Péter.

A vége: október 14.

Világvége akkor sincs (csak óriási presztízsveszteség), ha a Pécs 2010 az első fordulóig nem tudja rendezni tartozását, s esetleg nem tud kiállni a Vasas-Csata elleni bajnokira. A kiírás szerint ebben az esetben 0-20-szal az ellenfél javára ír-ják a mérkőzést, valamint a pécsiek kapnak egy mínuszpontot. Ugyanezt még egyszer megteheti Zseljko Djokics együttese: ha a második fordulóban, október 7-én Cegléden sem játszik, ismét a leendő házigazdák kapják a két pontot 20-0-val. Harmadik esély azonban nincs, a BSE ellen (14-én) játszani kell, mert ha nem, akkor kizárják a pécsieket a bajnokságból.

Nincs változás

A női bajnokság lebonyolítása nem változik a legutóbbihoz képest. A 22 fordulós alapszakaszt az idén is rájátszás követi, amelyben az első nyolc helyezett közül az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel játssza az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőt, majd a győztesek az egyikük második sikeréig tartó elődöntőt.

A finálé az egyik fél harmadik győzelméig tart, míg a harmadik helyért zajló csatában elég két győzelmet aratni a bronzért. A negyeddöntő vesztesei az egyik fél második sikeréig küzdenek az 5–8. helyért.

A finálé az egyik fél harmadik győzelméig tart, míg a harmadik helyért zajló csatában elég két győzelmet aratni a bronzért. A negyeddöntő vesztesei az egyik fél második sikeréig küzdenek az 5–8. helyért. Küzdelem, még az Euroligában, Iványi Dalmával – most a hétvégi magyar bajnoki meccs is bizonytalan (fotó: DN) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!