Közélet

2011.12.28. 21:22

Baranya 2011 - a sikertörténetek ismét elmaradtak

Hogy milyen jelzőt használunk majd az idei év pontos leírására, azt még nem tudjuk – de hogy nem az unalmasat, az egészen biztos. Sajnos a felsorolásban a pozitív oldalra túl sok mindent nem írhatunk. Ön szerint miről emlékszünk majd leginkább 2011-re?

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

Nem volt unalmas a 2011-es esztendő a megyében. Igaz, jobbára a negatív oldalon sorjáztak a történések: elköszönt a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója, az Elcoteq, a rendőrség továbbra is nyomoz a püspökségen, alig valamit mozdult a pécsi Magasház ügye, az M6-os autópálya építése körül sem ment minden egyszerűen.

A pozitív oldalra feljegyezhettük, hogy feljutott az élvonalba a PMFC labdarúgócsapata, és a rengeteg probléma ellenére még mindig van Pécsett női kosárlabdacsapat, s hogy az Elcoteq dolgozóinak egy része a Pécsre nemrég betelepült cégeknél munkát kaphat – és nagyjából ennyi. De talán majd jövőre minden szebb és jobb lesz – ebben bízhatunk.

Immár hagyományos év végi összegzésünkben a 2011-es év szerintünk legfontosabb eseményeiről emlékeztünk meg.

Az Elcoteq-búcsú megdobta a munkanélküliségi mutatót

A megye egyik legnagyobb foglalkoztatója, az Elcoteq idén lehúzta a rolót. Ugyan februárban a vezetők még azt nyilatkozták lapunknak, hogy nem költözik a cég, sőt, béremelés lesz, őszre bedőlt a mutatvány. „A gazdasági válság, a nemzetközi folyamatok, nem tudtunk semmit tenni, nagyon sajnáljuk” – nagyjából ezek a mondatok záporoztak egymás után, a lényegen mit sem változtatva: szinte egyik pillanatról a másikra annyi ember találta magát az utcán, hogy az már kimutathatóan megdobta a megye munkanélküliségi mutatóját. (Na, nem mintha ez őket vigasztalná…) Azóta a kedélyek valamelyest csillapodtak, feltűnt ugyanis a Huawei, a Flextronics és a Jabil Circuit, amelyeknek egy közös jellemzője biztosan van az Elcoteq-kel: ezeket a cégneveket is nehéz kimondani. Bízunk abban, hogy több egyezés nem is lesz.

-------------------------------------------------------------------------
Ön szerint miről emlékszünk majd leginkább 2011-re? Szavazzon a középső hasábban!
-------------------------------------------------------------------------

Új vezetővel készülhet a megújulásra a püspökség

Kezdetben volt a gyanúsítás, a gyanúsítás a névtelen feljelentőnél volt, a névtelen feljelentő volt a gyanúsítás. Az azonnali tagadás, ha nem is a hatodik napon, de végül lemondásba torkollott, új püspökünk van idéntől, Mayer Mihály helyett Udvardy György. Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy 2011 bekerül majd a püspökség történetét feldolgozó könyvekbe – egyelőre csak azt nem tudjuk, mekkora betűkkel. A teljes történet meglehetősen homályos, ám az valószínűnek látszik, hogy egy bulvármagazin szerkesztője két kezét összetenné, ha minden apró részletről tudomást szerezne. A fentiek fényében, s mivel ráadásul nagyon jól tudjuk, hogy Isten malmai lassan őrölnek, nem nagy merészség megjósolni, hogy még a 2012 eseményeit összefoglaló, jövő decemberben megjelenő írásunkban is külön fejezetet kell majd szentelnünk a püspökségnek.

A Gámán Kft. kiszállt, de a  kétszázasok még akadoznak

Valószínűleg nincs olyan pécsi lakos, akinek ne lett volna valamilyen összetűzése a város parkolóóráit az elmúlt tíz évben üzemeltető Gámán Kft.-vel.  A vállalkozó idén (tíz év után) távozott – a búcsú nem sikerült zökkenőmentesre, Páva Zsolt polgármester meglehetősen hatásvadász kampánnyal köszönt el a parkolócégtől: megszabadultunk a Gámántól, állt a hullazsákokon, amellyel a parkolóórákat befedték, s egy teljes hétig ingyen hagyhattuk ott a kocsit a város minden pontján. Az egy hét elmúlt, most ismét fizetünk, s miközben dobáljuk be a kétszázasokat (amelyeket kis szerencsével hatodikra fel is ismer az óra), azt hajtogatjuk: most már nálunk marad a pénz, most már nálunk marad a pénz, de tényleg.

M6/M60 - a mi autópályánk, a mi problémáink

Amikor átadták az M6-os autópályát, örültünk – mert két óra alatt ott voltunk a fővárosban. Amikor kiderültek az első problémák, különösebben meg sem lepődtünk – az lett volna a furcsa, ha minden rendben ment volna a beruházás körül. Amikor az első félpályás útlezárással szembesültünk, s álltunk jó fél órát a sztrádán másik hatvan autóval, mert összeszakadt az út – akkor azért már átkozódtunk is. (Az állami számvevőszék ízekre is szedte az M6-ost.) Amikor a karácsonyi ünnepek alatt autóba szálltunk, s megint két óra alatt Budapesten voltunk – akkor megint örültünk, és felidéztük azt a telet, amikor a leszakadó hó miatt ez az út jó hatórásra hízott a régi 6-oson. És közben azért persze tudtuk, hogy januárban kezdődik minden elölről, lesznek megint problémák meg átkozódás, s ennek már sosem lesz vége.

Vezetéknév nélküli egyetemi „hősök”

Erősen gonoszkodva azt is mondhatnánk: olyan lett idén a Pécsi Tudományegyetem, mint egy gyorsétterem – a „hősök” egytől egyig vezetéknév nélküliek. G. Ákos, a lövöldöző, és I. Gábor, a vesztegetéssel gyanúsított gazdasági főigazgató elrabolta a reflektorfényt, hiába volt itt rektori konferencia, Science Building-építkezés, remek felvételi eredmények, amíg ők ketten színen vannak, addig minden más másodlagos. Jövőre talán már nem róluk szólnak majd a hírek, nem velük lesz tele a sajtó. Ebben bízunk, de nagyon.

Egyre mozdíthatatlanabbnak tűnik a pécsi Magasház

És állunk majd a város felett, valamelyik kilátóról nézünk le Pécsre, no, és azt ott már jól ismered, mondjuk az ide csak turistáskodni jár a régi barátnak, az ott a Magasház, jól nézd meg, mert hamarosan eltűnik, ő pedig csöppnyi ideges remegéssel a hangjában azt válaszolja, hogy de az ég szerelmére, ezt mondod évek óta, s már 2022-t írunk! Hogy ez a fenyegető rémkép mennyire nem áll messze a valóságtól, az idén is megbizonyosodott: ugyan májusban még azt írtuk lapunkban, hogy nemsokára aztán tényleg elindul a bontás, egy spontán akciótól eltekintve (merész tolvajok egy mázsás darabot szedtek le az épületről még a nyáron) december végéig semmi látványos nem történt.

Jöhet a Fradi, jöhet a Dózsa: élvonalba jutott a PMFC

Persze nem volt annyira rossz az sem, amikor a Videoton II-vel, meg a Gyirmóttal játszott a PMFC labdarúgócsapata – de azért mennyivel jobb már azt mondani a családnak a délutáni alvás után, hogy na, anya, mennem kell, jön a Fradi, ne várjatok meg, későn érek haza! Idén ez is megadatott, tavasszal ugyanis a másodosztály bajnoka lett a pécsi labdarúgócsapat, így sok évig tartó bohóckodás után 2011 őszétől ismét az élvonalban szerepel Matyi Dezső csapata, s most már a Debrecen vagy éppen a Diósgyőr elleni meccsen üvölthetik a szurkolók, hogy csak a Munkás, meg hogy ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya, satöbbi. A tulajdonos nem volt mindig a drukkerek szíve csücske: amikor elküldte Kiss Lászlót, s Mészáros Ferencet nevezte ki vezetőedzőnek, kapott hideget, meleget – az idő azonban őt igazolta.

Ezüstös idény, mindent átitató pénzhiánnyal

Ha ez az összegzés év végi helyett félévi lenne, akkor csak annyit írnánk: ezüstös idényt zárt a pécsi női kosárlabdacsapat – Zseljko Djokics együttese második lett a bajnokságban és a kupában is. A nyár a szokásos édes semmittevés helyett azonban pörgősre sikeredett. Ugyan februárban még „Bedőlés? Szó sincs róla!” címmel írtunk cikket, amelyben az szerepelt, hogy konszolidálni akar a város, kora nyárra nyilvánvalóvá vált, hogy ebből semmi nem lesz. Volt itt minden, mint a búcsúban: tüntetés és pénzgyűjtés, fontos láncszemek eligazolása a riválisokhoz, kizárás az igazolásokból, majd a nemzetközi piacról is, új tulajdonos, új ügyvezető – s mindezek okaként nagyjából ezerszer leírhattuk, hogy nincs pénz, nincs pénz, nincs pénz. Most van valamennyi, így meccsek is vannak. Szomorú, de már ennek is tudunk örülni.

Széppé műtött Győzike, egyre szebb Weisz Fanni, Árkád-ürítő bombariadó

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Weisz Fanni közönségdíjas lett
[/caption]

Ha a Dunántúli Napló bulvárlap lenne, akkor elégedetten dőlhetnénk most hátra: annyi esemény volt ebben a 2011-es évben, hogy az hosszú hónapokra, s megannyi címlapra elég lett volna. Hozzánk járt műtétre a bulvárkirály, Győzike („hogy újra szép legyek”, mondta lapunknak kora ősszel), volt Árkád-ürítő bombariadó, a pécsi siket modell, Weisz Fanni közönségdíjas lett a szépségkirálynő-választáson (aztán pedig Pécs arca), szmogban lenyomtuk az összes vidéki várost, csak Budapest előzte meg megyeszékhelyünket, a videó-megosztóknak köszönhetően egy ország ismerhette meg a Magasházban videóklipet forgató pécsi hajléktalan, Varga János James nevét – összességében tehát végérvényesen felkerültünk Magyarország bulvártérképére. Akárki akármit mond, azért ez is valami.

<!-- Baranya 2011 - a sikertörténetek ismét elmaradtak Hogy milyen jelzőt használunk majd az idei év pontos leírására, azt még nem tudjuk – de hogy nem az unalmasat, az egészen biztos. Sajnos a felsorolásban a pozitív oldalra túl sok mindent nem írhatunk. Ön szerint miről emlékszünk majd leginkább 2011-re? Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló) Weisz Fanni közönségdíjas lett -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!