Közélet

2012.01.26. 18:59

„Oltári” perben a város egy telektulajdonossal

A Havi-hegyi sétány csodás panorámájának akad egy szépségfoltja. Az út kellős közepén a város felé néz egy magánporta, melynek bejáratánál műanyag virágokból, székekből és vázákból emlékművet emeltek, ami olvasóink szerint nagyon elrontja az összképet.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Valójában egy látógatókat is fogadó magánpark bejárata ez műanyag virágokkal, székekkel, vázákkal, ahol a vendégek elmondása szerint úgy mutatják be a teraszosan kialakított birtokot, mint egy római kori kőbánya maradványait. A műanyag „oltár” és mellette egy ember méretű hatalmas korona pedig zsidó emlékmű, a terület gazdája egykori tanítómestereinek állított így emléket.  

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Magánpark bejárata ez műanyag virágokkal, székekkel, vázákkal (fotó: Laufer L.)
[/caption]

Az önkormányzat egy éve a terület kisajátításáról pár millió forintot kínált önkormányzati határozatban a tulajdonosnak, aki azonnal megtámadta a hivatalos iratot, mert ennél sokkal nagyobb összegre (nem megerősített információk szerint százmilliókra) tart igényt. Amig pedig a bírósági ügy nem zárul le, addig az önkormányzatnak nincs joga beavatkozni a magánporta küllemébe.

-----------------------------------------------------------------
Önnek tetszik a magánpark a Havi-hegy oldalában? Szavazzon a középső hasábban!
----------------------------------------------------------------

Tájseb okozásáért vétkesnek ítélték a tulajdonost

Az erre járók beszámolója szerint úgy ajánlják a területet az érdeklődők figyelmébe, hogy a rómaiak időszámítás szerint a 300-as években kőbányát működtettek itt, ahol többek között zsidó rabszolgákat is dolgoztattak, s ezeknek az ókori munkahelyeknek, valamint a különleges geológiai képződményeknek a megtekintésére van itt lehetőség. Ugyanakkor az önkormányzatnál megtudtuk, volt már egy perük a kilencvenes években a telek tulajdonosával.

Akkor ugyanis a sziklás táj feltöltésével alakították ki a magánparkot, bányarekultivációra hivatkozva. Ám a bírósági végzés megállapította, hogy nem bányarekultiváció történt, hanem hárommillió forint értékű természetkárosítás. A helyi jelentőségű természetvédelmi területen ráadásul 1996-ban megtiltották a telekátalakításokat, és beépítési tilalmat is elrendeltek, ám ezen a telken folytatódtak az átalakítási munkálatok.

A Pécsi Városi Bíróság ezért egy rendbeli természetkárosítás büntettében mondta ki vétkesnek a telek tulajdonosát.

Építési tilalom

A terület értékét jelentősen növelné, ha engedélyt adnának a beépítésére. Húsz évvel ezelőtt állítólag beadtak egy tervet, melyben többszintes elegáns épületet akartak itt kialakítani, ám a hatóság elutasította a Golgota-szikla melletti rész ilyen jellegű átformálását. Ez a rész tizenöt éve természetvédelmi terület, beépíteni nem lehet (ezt vélhetően a pécsiek döntő része nem is bánja), így csak az a kérdés, milyen alkalmi látványt visel a hátán. A jelenlegi viszont sokaknak szúrja a szemét.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) Építési tilalom A terület értékét jelentősen növelné, ha engedélyt adnának a beépítésére. Húsz évvel ezelőtt állítólag beadtak egy tervet, melyben többszintes elegáns épületet akartak itt kialakítani, ám a hatóság elutasította a Golgota-szikla melletti rész ilyen jellegű átformálását. Ez a rész tizenöt éve természetvédelmi terület, beépíteni nem lehet (ezt vélhetően a pécsiek döntő része nem is bánja), így csak az a kérdés, milyen alkalmi látványt visel a hátán. A jelenlegi viszont sokaknak szúrja a szemét.

Magánpark bejárata ez műanyag virágokkal, székekkel, vázákkal (fotó: Laufer L.) -->

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!