Közélet

2012.03.27. 08:46

Buszeladás: hét évre ítélték Keczer Lászlót

A Pécsi Törvényszék szerint Keczer László különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követett el a buszkiszervezéssel.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Lényegében az ügyészség álláspontját és indoklását tartotta helytállónak a pécsi buszok kiszervezése miatt indult perben a dr. Oltai Judit bíró által vezetett büntetőtanács, amely hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Keczer Lászlót, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatóját. Az ítélet nem jogerős, a volt vezérigazgató fellebbez ellene.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A Pécsi Törvényszék szerint Keczer László különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követett el azzal, hogy aláírta a pécsi buszok kiszervezését célzó szerződéseket. A bíróság szerint mintegy 2,4 milliárdos kár keletkezett a buszkiszervezéssel, magyarul ennyivel több pénz maradt volna a buszos cég kasszájában a kiszervezés nélkül.

Keczer László ezzel kapcsolatosan az eljárás során többször hangoztatta: a buszkiszervezést nem lehet egy rövid időszak alatt megítélni, hisz az üzlet tíz évre kötetett, s ha az eredeti módon valósul meg, akkor az hosszútávon egyértelműen a PK Zrt. javát szolgálta volna. Az pedig, hogy az eredeti szándék nem valósult meg – miszerint a buszokat egy ideig tulajdonló PK Busrent Kft. többmilliárdos hitelt vesz fel, és vadonatúj buszokra cseréli a pécsi flottát –, a vádlott szerint legkevésbé az ő hibája.

A történéseket a politikai helyzet változása, a gazdasági válság, az ügyletet ért médiatámadások, de a Mecsekbusz Kft. és cégei tulajdonosainak későbbi döntései is hátrányosan befolyásolták.

Az utolsó szó jogán Keczer László elmondta, hogy nem bűnös, nem szegett meg jogszabályokat, pláne nem szándékosan, és mindvégig a PK Zrt. érdekeit tartotta szem előtt. Ez utóbbit másként látta a bíróság, mely szerint ahelyett, hogy kizárólag és messzemenőkig az általa vezetett buszos cég érdekeit képviselte volna, a Mecsekbusz, és a mögötte lévő cégek tulajdonosainak a szekerét tolta.

Egymaga lett vádlott

A bűncselekményt az ügyészség befejezettnek tekintette azzal, hogy megkötötték a buszok kiszervezéséről szóló szerződést, amit Keczer László írt alá a PK Zrt. részéről. Szerintük onnan, hogy a Mecsekbusz megjelent Pécsett, egy tudatos tervet hajtottak végre pontról pontra, amelynek fő célja az volt, hogy a cég mögött álló tulajdonosok kiszivattyúzzák a pénzt a PK Zrt.-ből. Végül mégis csak a volt vezérigazgató felelhet a történtekért. A buszokat úgy adták el, hogy a PK Zrt. előbb fizette ki a bérleti díjat a Busrentnek, minthogy megkapta volna azok vételárát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!