Közélet

2012.03.05. 11:41

Munkaügyi pert vesztett Wolf Gyula a pécsi egyházmegye ellen

Első fokon elveszítette hétfőn a pécsi munkaügyi bíróságon Wolf Gyula, a pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatója a volt munkáltatója elleni pert.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

Elutasította a munkaügyi bíróság Wolf Gyulának, a Pécsi Egyházmegye volt gazdasági igazgatójának keresetét – kártérítést követelt.

– Együtt reggeliztünk, együtt ebédeltünk Wolf Gyulával, a felmerült problémákat ilyen alkalmakkor beszéltük meg – mondta a tanúként megidézett Mayer Mihály volt megyés püspök a Pécsi Egyházmegye volt gazdasági igazgatója, Wolf Gyula munkaügyi perének tárgyalásán. Wolf azt kérte, a bíróság állapítsa meg munkaviszonya megszüntetésének jogellenes voltát, valamint kártérítést is követelt.

Amint azt közöltük, az egyik korábbi tárgyaláson a bíróság ismertette azt a 2010 nyarán érkezett vatikáni leiratot, amelyben az akkor még hivatalban lévő Mayer Mihály megyés püspököt arra utasították, hogy Wolf Gyulát minden tisztsége alól mentse fel, mert alkalmatlan feladatai ellátására. Ezzel kapcsolatban Mayer Mihály úgy fogalmazott, a leirat a papi kongregációtól érkezett, s azt úgy értelmezte, a papi tevékenységtől kell eltiltania Wolf Gyulát, s ezt meg is tette.

– Ha bárki civilként lehet egyházi otthon igazgatója, ő miért ne lehetett volna? Az otthonok vezetése alól nem mentettem fel – jelentette ki Mayer Mihály.

Megtette viszont ezt később, Mayer Mihály lemondását követően Veres András apostoli kormányzóként. Ennek jogszerűségét vitatta Wolf Gyula, akinek ügyvédje, dr. Marosvári Tamás korábban bemutatta azt a bírósági végzést, amely szerint Veres András az egyházmegye ideiglenes kormányzójaként látja el hivatalát – az irat tavaly január 28-án emelkedett jogerőre, viszont a volt igazgatónak egy nappal korábban mondott fel, vagyis az érvelés szerint erre nem lett volna jogosult. Az ügyvéd szerint mindazonáltal a felmondás indoka, az átszervezés, ennek részeként az igazgatói poszt megszűntetése sem volt valós.
A tegnapi tárgyaláson megjelent Wolf Gyula is. Többek között azt mondta, hivatalosan nem volt tudomása Veres András kinevezéséről, aki személyes találkozásukkor sem említette, milyen minőségben van jelen.

A bíróság a keresetet elutasított, s egyben a per- és illetékköltségek viselésére, összesen több mint félmillió forint megfizetésére kötelezte Wolf Gyulát. Az ítélet indoklása szerint a kánonjog alapján az apostoli kormányzó eljárhat ilyen esetekben, s az elbocsátásokkal nem kell megvárnia az átszervezések lezárultát.

Wolf Gyula a döntést követően nem kívánt nyilatkozni, ügyvédje azt közölte, fellebbeznek, így a határozat várhatóan nem emelkedik jogerőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!