2012.04.17. 11:54
Év elején az alapdíjat, most a távhődíjat emelik Komlón
Egy átlagos komlói lakás számlája nagyjából havi 930 forinttal növekszik majd.
Május elsejével, vagyis lényegében a fűtési szezon végével emelkednek a távhőárak Komlón. A változás azonban csak egyes díjelemeket érint, így hatása is mérsékelt marad, hangsúlyozzák az illetékesek. A távfűtés árait központilag megállapító Nemzeti Fejlesztési Minisztérium január 1-jétől lehetővé tette, hogy a szolgáltatók maximum az infláció arányában, de növeljék díjaikat. Az emelés mértéke ennek megfelelően legfeljebb 4,2 százalékos lehet az országban mindenütt. A Komlói Fűtőerőmű Zrt. a cég hatáskörében akkor azt a döntést hozta, hogy az év elején csupán az alapdíjat emeli meg, a lényegesen nagyobb összegű hődíjat azonban változatlanul hagyta.
Mostanra azonban elkerülhetetlenné vált, hogy a hődíjakat is növeljék. Az önkormányzat azzal indokolta a lépést, hogy a fűtési szezonon kívüli időszakban jelentkező teljesítménycsökkenés miatt az erőmű biomassza-tüzelésről visszaáll gázfűtésre, amely viszont magasabb termelési költségeket jelent.
– Azért halasztottuk mostanáig az áremelést, hogy a fűtési szezonban minél kevesebb plusz-terhet rakjunk a fogyasztók vállára – magyarázta Mayerhoff Attila, a Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója. – A 4,2 százalékos többlet azt jelenti, hogy egy átlagos komlói lakás fűtésszámlája nagyjából havi 930 forinttal emelkedik meg a fűtési szezon újraindulása után. A két részletben végrehajtott emelésnek köszönhetően azonban így is több ezer forinttal több maradt idén a városlakóknál – tette hozzá.
Bár a jogszabály tehát lehetővé teszi az áremelést, ez várhatóan kevésbé vigasztalja majd a komlói fogyasztókat, akik már eddig is sokat panaszkodtak a melegvíz- és fűtésdíjakra. Egy téli hónapban ugyanis két-három köbméter meleg vízzel együtt a negyven-, ötvenezer forintot is meghaladja a számla végösszege egy kétszobás lakás esetén.
K. E. I. (Dunántúli Napló) -->