Közélet

2012.06.14. 15:57

Kevés a gyerek, mehetnek

Harminchat pedagógus kerül az utcára vagy vonul nyugdíjba a megyeszékhelyen. A sajátos nevelési igényű gyerekekre utazó szakemberek is felügyelnének.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

A gyereklétszám-csökkenéssel magyarázza a pécsi önkormányzat, hogy szeptemberig harminchat tanár és hét nem pedagógus foglalkoztatottat tesznek utcára vagy küldenek nyugdíjba tizenöt pécsi közoktatási intézményből, ha azt a városi közgyűlés is megszavazza.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szeptemberig harminchat tanár és hét nem pedagógus foglalkoztatottat tesznek utcára vagy küldenek nyugdíjba tizenöt közoktatási intézményből
[/caption]

Staub Ernőt, a pécsi oktatási referatúra vezetőjét arról kérdeztük, miért van szükség az elbocsátásokra most, amikor az állam 2013 januárjától átveszi az intézményeket. Staub kifejtette, a tervezett leépítés egy minden évben szokásos eljárás következménye: a beíratásokat követően kialakuló osztálylétszámokból (tanulócsoportok számából), illetve az egyes intézményekben ellátandó órakeretből következik a szükséges álláshelyszám.

Arra is rákérdeztünk, hogyan kezelik majd, hogy a szeptembertől megszüntetendő Felsővámház utcai iskolából sok sajátos nevelési igényű (SNI) gyerek integrált oktatását kellene megoldaniuk. Staub Ernő szerint SNI-s tanulók valamennyi intézményben vannak, s szakszolgálat működtetésével és utazó szakemberek közreműködésével zökkenőmentesen biztosítható lesz az integrált oktatás, amelynek feltételeit mindenhol megteremtik.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pécsi ügyvivője utóbbiról azt mondta, az új iskolák valószínűleg újratermelik, sőt elmélyítik majd ezeknek a gyerekeknek a hátrányait, mert nem tudják biztosítani a megfelelő körülményeket, az egyedi nevelés személyi és infrastrukturális feltételeit.

A leépítésekről szólva Nagy Erzsébet kifogásolta, hogy a legtöbb intézményben sem tudtak erről az ottani szakszervezetisek. Hozzátette ugyanakkor, hogy amit ki tudtak tegnap deríteni, az alapján az átszervezés nagy része indokolt lehet.

Babos Attila (Dunántúli Napló) Szeptemberig harminchat tanár és hét nem pedagógus foglalkoztatottat tesznek utcára vagy küldenek nyugdíjba tizenöt közoktatási intézményből -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!