Negyven éve porcelánfestő a Zsolnayban

– A hetvenes évek elején ott voltam abban a porcelánfestő osztályban, amit a II. világháború után elsőként elindítottak. Nem volt egyszerű akkor ide bekerülni, rendkívüli rajzkészség kellett hozzá. Ma már csak hatan vagyunk abból a csapatból a gyárban, de egyedül én dolgozom az eozin-dekorműhelyben, ahová 39 éve kerültem, és azóta is ugyanazt csinálom.

– Tapasztalatai szerint mikor volt a gyár fénykora?

– Amikor elkezdtem a munkát, 1973-ban. Akkor még több mint ezren, tömött sorokban érkeztünk műszakra. Úgy másfél évtizede érzékeltük először, hogy gondok vannak.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Azért a saját munkáimat ezer közül is felismerem az üzletekben”
[/caption]

– Hogy látszott mindez a falakon belülről?

– Sok olyan vezető távozott az évek során, akik ismerték a szakma féltett titkait, s így idővel romlott a munkánk minősége. Ma például sokkal kevesebb színnel dolgozunk, mint az ezredfordulón.

– Viszont látványmanufaktúrában festenek.

– Ez sem olyan fényes, mint amilyennek látszik. Egy harminc centis vázát megfesteni nyolc óráig tart. Ami a látogató szemével csodálatos, az nekünk kemény, adott időre elvégzendő feladat. Mindemellett azért a saját munkáimat ezer közül is felismerem az üzletekben, mert más a rajzolata, és sajátosan kontúros a vonalvezetése.

– Hogy élik meg a porcelánfestők a gyár nehéz napjait?

– Sokféle porcelánt láttam már, de szerintem a dekorált eozin páratlan csoda. Így hát bizakodunk, hogy ez az egyedülálló különlegesség ezután is megtalálja a helyét a világban.

Otthon anyaszerepben

Bábics Péterné Éva 1955-ben született Pécsett. Uránvárosban járt általános iskolába, majd a Zsolnay porcelánfestő iskola II. világháború után indított első osztályában, 1973-ban végzett. Azóta nem váltott munkahelyet, folyamatosan a gyár eozin­-dekorműhelyében dolgozik. Férje pedagógus, három fiuk, egy lányuk és öt unokájuk van.