Közélet

2012.11.28. 10:05

Beszakadt utca: megelőzhető lett volna?

Kedden beszakadt egy pécsi utca burkolata, kerítés dőlt, házfalak repedtek. A Dunántúli Naplóban egy hete egy SMS-ben már jelezték: megsüllyedt az útburkolat.

F. Z. (Dunántúli Napló), bama.hu

Ahogy arról beszámoltunk, kedden reggel hatalmas robajra és földmozgásra ébredtek a pécsi Baranyavár utca lakói: az útburkolat beszakadt, kidőlt egy kerítés, több ház fala megrepedt. Mint kiderült, egy 80 milliméteres vízvezeték is eltört, de hogy ez okozója vagy eredménye volt-e a talajmozgásoknak, azt egyelőre nem lehet tudni.

Mint kiderült, elképzelhető, hogy mindez megelőzhető lett volna. A Dunántúli Napló olvasószolgálatának vezetője ma reggel jelezte, hogy a baranyai napilap SMS-rovatában november 21-én egy, a tegnapi esethez feltehetően kapcsolódó üzenet jelent meg. Idézzük: „Pécsett, a Baranyavár utcában valami oknál fogva igencsak megsüllyedt az útburkolat. Még szeptember elején küldtünk egy levelet a Biokomnak, amiben felhívtuk a figyelmüket a jelenségre. Válaszra azóta sem méltattak minket. Mindössze annyit sikerült kiderítenünk, hogy a levelet megkapták. Vajon el is olvasták?”

"Szörnyű, ami itt történt"

Tény, hogy a Baranyavár utcában, ahol hétfőn éjszaka több ház fala megmozdult, az úttest pedig megsüllyedt, szerdán legalább tíz szakember dolgozott. Ám a lakók szerint egynek sem kellene, ha figyeltek volna rájuk.

– Szörnyű, ami itt történt, de az még inkább elkeserítő, hogy bár már évekkel ezelőtt jeleztük, hogy itt baj van, senki sem csinált semmit – mondja Gulyásné Adler Mária.

Bizonyítékként ajánlott leveleket tesz elénk, az első 2009-es, a címzett a Pécs Holding Zrt. Ebben azt kérik, hogy a cég vizsgálja meg, miért vannak óriási tócsák az úton, miért repedeznek a falak. A válasz is megvan: „pénzügyi okokból nem áll módunkban kijavítani a hibákat.” Egy évvel később újabb levél ment, arra már nem érkezett válasz. A legfrissebb 2012. szeptember nyolcadikai, a címzett a Biokom, a probléma ugyanaz, az aláíró az egész utca. Válasz most sem jött – helyette két és fél hónappal később egy szörnyű éjszaka.

– Öregek a házak, mondja mindenki, de hát aki ért hozzá, tudja: olyan nincs, hogy hirtelen süllyedni kezdenek – teszi hozzá az időközben hazaért férj. – Nem törődtek velünk, megvárták, míg történik valami. A polgármester is ne önkéntes katonának jelentkezzen, hanem figyeljen végre oda a panaszokra. Mert abból van elég, elhiheti.
Elhisszük. Elköszönünk. Ők maradnak. A lakásban, ahol víz már van, de a gázra még várni kell.

A Tettye már javított

– November elsején érkezett bejelentés hozzánk a Biokom Kft.-től egy lehetséges hibáról – tudtuk meg Csöngei Adrienntől, a Tettye Forrásház sajtóreferensétől. – Bár ez ünnepnap volt, diagnosztikai csoportunk két órán belül a Baranyavár utcában dolgozott, s a szakemberek el is hárították a hibát: egy 2,5 cm-es vízvezeték tört el, amelyet az elzáró csappal együtt kicseréltek. November hatodikán munkatársaink a maximális biztonság érdekében kontrollvizsgálat keretében teljes hosszában ellenőrizték az utcát, illetve a közvetlen környékét és megállapították, hogy nincs észlelhető hibazaj a rendszerben.

Novembertől van nyoma

Megkerestük a Biokomot is az üggyel kapcsolatban. Lóczi Szidónia pr-menedzser kérésünkre utánanézett a lapunk sms-rovatában is megjelent állításnak, illetve annak is, hogy egyáltalán: kaptak-e bejelentést az utcából.

– Összesen három bejelentésről beszélhetünk – mondta Lóczi Szidónia. – Az elsőt november elsején kaptuk arról, hogy a Baranyavár utca 2-4. előtt megsüllyedt az úttest. A munkatársaink kimentek a helyszínre, megállapították a csőtörést, majd értesítették a Tettye Forrásházat. Hasonló információ érkezett november ötödikén és hatodikán is, és mi továbbítottuk a vízszolgáltatónak.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!