Közélet

2012.11.06. 07:31

Ellaposodhat az ár a Dráva magyar szakaszán

Az osztrák és a szlovén területeken, a Dráván kialakult rendkívüli árhullám a magyar szakaszon jelentősen ellapul, ez a legfontosabb, és egyben legjobb hír is, ami tegnap a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság sajtóközleményében szerepelt.

Babos Attila (Dunántúli Napló), MTI

12:03 - Szombaton tetőzik a Dráva Drávaszabolcson

Csütörtök reggel 7 órakor I. fokú árvízvédelmi készültség került elrendelésre a drávasztárai védelmi szakaszon és a drávaszabolcsi védelmi szakaszon, azaz mintegy 88 km árvízvédelmi töltésszakaszon. A védekezési tevékenységhez szükséges létszám a helyszínen tartózkodik. A védvonalon lévő zsilipek lezárásra kerültek.  

A folyó egyenletes intenzitással tovább árad, szerda reggel 7 órakor 325 cm volt Drávaszabolcson, ma reggel 8 órakor 392 cm volt. A tetőzés a szombati napon várható 455 cm-el.

08:38 - Nem veszélyezteti a vasúti közlekedést a Dráva áradása

Nem veszélyezteti a vasúti közlekedést a Dráva áradása, Őrtilosnál sebességkorlátozással közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform.

A közlemény szerint a Dráva menti vasúti területek szerdai vizsgálatakor megállapították, hogy az áradás a vasúti közlekedést nem veszélyezteti, de Murakeresztúr és Őrtilos között 40 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetettek be, emiatt néhány perces késésekre kell számítani.

------------------------------------------------------------
                            SZERDA
------------------------------------------------------------–


12:24 - A Dráva őrtilosi tetőzése után adható pontosabb előrejelzés a magyarországi tetőző vízszintekről 

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói a folyó vízszintjét folyamatosan figyelik. A hidrometriai mérőcsoportok naponta mérik a folyó vízhozamát Őrtilos, Barcs, Szentborbás, Drávaszabolcs vízrajzi állomások szelvényében.

A mai előrejelzés alapján, a Dráva-Mura vízrendszeren a tegnapi előrejelzett értékeknél alacsonyabb értékek várhatók. A jelenlegi információk alapján a várható tetőzések Őrtilosban a mai napon 385 – 400 cm, Barcson a holnapi nap folyamán 375 – 400 cm-re tehető. A mai előrejelzések alapján a drávasztárai védelmi szakaszon I. fokú, a drávaszabolcsi védelmi szakaszon II. fokú védekezés várható.

A drávaszabolcsi védelmi szakasz egy részén jelenleg töltésfejlesztés  zajlik, ennek kivitelezési munkái a védekezés időszakában felfüggesztésre kerülnek.

10:00 - A Dráván még kritikus a helyzet

A Dráván továbbra is kritikus a helyzet - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.

Petróczi Tímea közölte: a Dráva Őrtilosnál a valaha mért legnagyobb vízszintet érheti el, a víz a Murakeresztúr-Gyékényes-Barcs vasútvonalat is veszélyezteti. A folyó előreláthatóan szerda este Őrtilosnál, péntek reggel pedig Barcsnál tetőzik.

Drávaszabolcsnál péntektől elsőfokú készültség lép érvénybe, szombaton ezt előreláthatólag harmadfokúra kell emelni, hiszen a folyó e szakaszán vasárnap éri el a legmagasabb szintet - olvasható a közleményben.

A magyar katasztrófavédelem a horvát és szlovén partnerektől folyamatosan értesül a Dráván zajló eseményekről, szükség esetén azonnal segítséget nyújt, és készen áll a folyó hazai szakaszának védelmére - írták.

------------------------------------------------------------
                               KEDD
------------------------------------------------------------–

Hogy lesz-e árvíz a Dráva magyarországi szakaszán, az nagyban függ attól, hogy mi történik még a folyó osztrák vízgyűjtő területein – tudtuk meg György Bélától, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójától. Ott pedig az elmúlt napokban igen nagy mennyiségű csapadék hullott le, volt, ahol három nap alatt majdnem 150 milliméter eső esett.

Keddre megszűnt a csapadéktevékenység, és az előrejelzések szerint további jelentős eső már nem várható. Ugyanakkor a már az elmúlt hetekben leesett csapadék hatására a Dráván most is közepes, vagy kissé afeletti a vízszint, erre a vízhozamra esett rá a mostani nagy csapadék, ez okozhatja a problémákat.

Az Országos Vízjelző Szolgálat keddi előrejelzése alapján a Dráva-Mura vízrendszeren markáns árhullám érkezik a magyar szakaszra. Az igen jelentős osztrák árhullám némileg ellapul a magyar szakaszon, de még így is várható, hogy egyes vízmércéken, például Őrtilosnál a legnagyobb valaha észleltet is meghaladja majd a folyó vízszintje. Az igazgató szerint jelentősen befolyásolhatják a természetes árvízi hatást az erőművek is, így a várható tetőzést csak az őrtilosi vízmércén beálló tetőzés után lehet megadni, vagyis leghamarabb szerdán, azaz ma.

György Béla közölte, az igazgatóság megkezdte a felkészülést a védekezésre, amely várhatóan csütörtök reggeltől lép majd életbe, továbbá azt is, hogy minden érintett önkormányzatot tájékoztatott a várható árhullámról.

A jelenlegi információk alapján a Barcs-Gyékényes vasútvonalat is veszélyezteti a Dráva árvize. Az árhullám várhatóan a Barcs feletti szakaszon 2–3 nap alatt, a Barcs alatti szakaszon 5–6 nap alatt vonul le. A készültség tehát várhatóan a hét második felétől a jövő hét közepéig tarthat.

További részletek a szerdai Dunántúli Naplóban! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Sajtóközlemény: A 2012. évi november eleji drávai árvíz okai, várható jellemzői

A Dráva folyó vízgyűjtőjének sajátossága a késő őszi, általában mediterrán területekről betörő ciklon hatására kiinduló árhullám. A jelenlegi árhullám az Atlanti Óceán felöl indult el, majd délre húzódva a Dráva-Száva vízgyűjtőjén összpontosult. Ennek a nagy kiterjedésű, markáns ciklonnak a hatására a Dráva osztrák vízgyűjtőjére nagy mennyiségű csapadék hullott le, ahogy az ábrán is látható. Az egyes számok az osztrák csapadékmérő állomások 3 napos csapadékok összegét tartalmazzák mm-ben.

Keddre a csapadéktevékenység elállt, jelentős eső már nem várható. Jelenleg a térségben körülbelül 1500 m-en van a 0 °C határa, de ez elkövetkezendő napokban kismértékben lehűlés várható, ami csökkentheti a felszíni lefolyást. 

A medrekben az elmúlt hetekben leesett csapadék hatására középvízhozamok, vagy kissé a feletti mennyiségek jellemezték a folyót. Erre a vízhozamra esett rá a mostani nagy csapadék.

Az Országos Vízjelző Szolgálat mai előrejelzése alapján a Dráva Mura vízrendszeren markáns, árhullám érkezik a magyar szakaszra. A magyar szakaszon az árhullám némileg ellapul az osztrák területek rendkívül magas vízszintjéhez képest, de még így is várhatóan egyes vízmércéken (Őrtilos) a legnagyobb eddig észlelt vízszinteket meg fogja haladni. Az erőművek a természetes árvízi hatást jelentősen befolyásolhatják, így a várható tetőzést csak az őrtilosi vízmércén beálló tetőzés után lehet megadni, amely a holnapi nap folyamán várható az előrejelzések alapján!    

Árhullámok a Dráván

A Dráván 1900 óta a legnagyobb árhullám 1972 nyarán volt, amelynek legnagyobb eddig észlelt vízszintjei a következők voltak: Őrtilosban 476 cm, Barcson 618 cm, Szentborbáson 634 cm, Drávaszabolcson 596 cm volt. 1972-óta a legmagasabb vízszinteket 1993-ban észlelte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a vízrajzi állomásain, ekkor Barcson 437 cm, Drávaszabolcson 504 cm volt a tetőző érték.

Felkészülés a védekezési tevékenységre

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság megkezdte a felkészülést a védekezésre, amely várhatóan csütörtök reggeltől lép majd életbe, továbbá minden érintett önkormányzatot tájékoztatott a várható árhullámról.

A Dráva magyarországi szakaszának alsó részein állami kezelésű árvízvédelmi töltések húzódnak melyek a Horvát-Magyar országhatártól a Somogy megyei Tótújfaluig tartanak, ezeken a gátakon a Vízügyi Igazgatóság látja el a védekezési tevékenységet. A most kialakuló árhullám a hullámteret (meder és töltés közötti terület) várhatóan elönti. A Dráva előbb említett alsó szakaszának egy részén Drávaszabolcs és Kémes térségében töltésfejlesztés zajlik, amelynek kivitelei munkái felfüggesztésre kerülnek. A védekezés ezen a szakaszon fokozott figyelmet igényel. 

A Tótújfalu feletti Dráva szakaszok magasparttal rendelkeznek, így ezek a területek kevésbé veszélyeztetettek. De védekezésre itt is sor kerülhet, ezek ellátásához a Vízügyi Igazgatóság műszaki segítséget nyújt az önkormányzatok részére. A jelenlegi információk alapján a Barcs-Gyékényes vasútvonalat is veszélyezteti a Dráva árvize. 
Az árhullám várhatóan a Barcs feletti szakaszon 2-3 nap alatt, a Barcs alatti szakaszon 5-6 nap alatt vonul le. A készültség tehát várhatóan a hét második felétől a jövő hét közepéig tarthat el.  

Címkék#Dráva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!