Közélet

2012.11.26. 11:47

Felállítják a járási hivatalokat Baranyában

Januártól tíz járásszékhelyen működik majd hivatal, de kirendeltségeken és ügysegédeknél lehet majd ügyeket intézni.

M. B. (Dunántúli Napló)

Az országban elsőként Baranyában zárult le a járások kialakításának első szakasza, a kormányhivatal és az önkormányzatok közötti megállapodások aláírásával. Januártól tíz járásszékhelyen működik majd hivatal: Pécsett, Mohácson, Szigetváron, Siklóson, Sellyén, Szentlőrincen, Pécsváradon, Bólyban, Komlón és Sásdon.

Azonban nem csak ezeken a településeken lehet majd az önkormányzatoktól a járások hatáskörébe kerülő államigazgatási ügyeket elintézni. A megyei kormányhivatal közlése szerint további öt helyen, Harkányban, Villányban, Beremenden, Vajszlón és Mágocson járási kirendeltségeket hoznak létre. Mindezek mellett Baranyában csaknem hatvan településen – a járási és a közös önkormányzati hivatalok megállapodása alapján – úgynevezett települési ügysegédet működtetnek. Ezeket azért alakítják ki, hogy a polgároknak ne kelljen a járásszékhelyre utazniuk, hanem ügyeiket az ügyfélfogadás keretében gyakorlatilag helyben el tudják intézni.

A közigazgatás átszervezésének következő lépcsőfoka az újabb kormányablakok megnyitása lesz. Ma még csak Pécsett intézhető egy helyen az összes, állammal kapcsolatos ügy, 2013 végére azonban valamennyi járásszékhelyen megteremtik az egyablakos ügyintézés feltételeit.

Az új rendszerben nem csökken a tisztviselők bére

A járási hivatalokban az eddig az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők kormánytisztviselőként tevékenykednek majd. Baranyában több mint száz embert érint az átszervezés. A kormányhivatal közlése szerint az érintettek fizetése nem változik. Mindenkinek annyi kerül a képzeletbeli fizetési borítékába január elsejét követően is, amennyit a kormányhivatal és az önkormányzat közötti megállapodás aláírásának idején kapott.

Amennyiben a tisztviselő besorolása a megállapodás aláírásától januárig a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján változna, a megállapodásban rögzített illetmény helyett a magasabbat kapja. Abban az esetben viszont, ha valaki illetményét a polgármesteri hivatal egyéni döntése alapján emeli az aláírás dátuma után, arra nem lesz jogosult januártól.

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#maráza#gyod#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Abaliget#Kákics#Hetvehely#Márok#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Marócsa#Nagybudmér#harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#Adorjás#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Sárok#Bosta#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Somberek#geresdlak#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!